
Rosszullétével okozott halálos balesetet egy nő - Fotók
Vádat emeltek egy nagykanizsai nő ellen, aki a cukorbetegségének ismert tünetei ellenére autóba ült, de rosszulléte miatt halálos balesetet okozott - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Tenyek.hu 2023. november 27., hétfő 14:55
Jánky Judit felidézte, hogy a 48 éves nagykanizsai nő vércukorszintjének szabályozása miatt 2006 óta szorult inzulinos kezelésre.
Amikor tavaly május 20-án nappali műszakban dolgozott, egész nap ügyelt a speciális étkezési szabályokra és a szükséges inzulinadag beadására. Este a munkahelyéről azonban úgy indult el autójával a lakására, hogy már egyértelműen érezte a vércukorszintjének csökkenését, ennek ellenére nem fogyasztott ételt, csak a lakására érve akart vacsorázni és beadni magának az esti inzulinadagot.
Az autóját vezető asszony vércukorszintje azonban néhány percen belül annyira lecsökkent, hogy tudatzavart eredményező hipoglikémiás rosszullét alakult ki nála, így nem tudta a forgalmi viszonyokat megfelelően kezelni.
Emiatt először nekiütközött egy előtte haladó segédmotor-kerékpáros férfi járművének, majd egy parkoló személygépkocsinak, több száz méterrel távolabb pedig egy útkereszteződésben nem adott elsőbbséget, és végül egy szemben lévő épület kerítésének ütközve állt meg.
A baleset következtében a 60 éves motorkerékpáros a kórházba szállítása után meghalt. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a nő ellen.
+Ez is érdekelheti

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs



