
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Hatalmas csattanásra ébredtek többen is a szerdán reggel fél hét körül a szerb fővároshoz közeli Ritopeken – írta a Blic.rs.
Egy ház lakói, mikor kisétáltak az udvarra, hogy megnézzék, mi történt, hihetetlen látvány fogadta őket. Téglák, gallyak hevertek szanaszét, sőt, egy összetört busz is az épület tövében állt, úgy nézett ki minden, mint ahol bomba robbant.
Kiderült, a járat sofőrje hirtelen rosszul lett, elvesztette uralmát a jármű felett, és átszakította a kerítést. Szerencsére utasokat éppen nem szállított, így csak a vezetőt kellett kórházba vinniük a mentőknek.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja