
Robbanás volt egy gyerekekkel teli üdülőházban, mentőhelikopter sietett a helyszínre
Tizenegyen megsérültek.
Tenyek.hu 2023. július 26., szerda 15:15
Kedd reggel a szlovákiai Papszabadin kérték a katasztrófavédők és a rendőrök segítségét, miután egy hétvégi házban gázrobbanás történt – írta meg az Új Szó.
A robbanás idején az épületben tizenhárman tartózkodtak – három felnőtt és tíz, 9 és 15 év közötti gyerek –, melyből tizenegyen megsérültek (három felnőtt és 8 gyerek).
Egy felnőtt és gyerek súlyosabb sérüléseket szerzett, őket a szakemberek mentőhelikopterrel szállították a besztercebányai kórházba.
Két felnőttet és hét gyereket pedig Bajmócon, Nagytapolcsányon és Trencsénben láttak el. Közülük négyen bent maradtak, a többieket pedig hazaengedték.
Az ingatlanban 50 ezer euró(közel 19 millió forint) kár keletkezett.
A robbanás következtében a ház szerkezete jelentősen megrongálódott, így félő, hogy összedől.
Az ügyben általános veszélyeztetés miatt indult eljárás.
+Ez is érdekelheti

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott




