Robbanás történt az afganisztáni Balh kormányzói hivatalában, a kormányzó is meghalt

Robbanás történt csütörtökön Afganisztán Balh tartományának kormányzói hivatalában, melynek következtében meghalt a kormányzó és két másik ember - tudatta az afgán rendőrség csütörtökön.

Ma reggel kilenc óra körül robbanás történt az afgán kormányzó, Mavlavi Mohammad Davud Muzamil irodájában. A detonáció következtében a kormányzó és további két afgán állampolgár is életét vesztette

- mondta Mohammed Aszif Vaziri, a tartományi rendőrség szóvivője.

Elmondása szerint jelenleg is tart a nyomozás, és amint a hatóságok tisztázzák a robbanás körülményeit, további tájékoztatást nyújtanak majd az üggyel kapcsolatban.


Bár az afganisztáni biztonsági helyzet jelentősen javult a tálibok 2021-es hatalomátvétele után, az Iszlám Állam terrorszervezet helyi fegyveresei az elmúlt hónapokban számos halálos merényletet hajtottak végre, amelyek célpontjai főként a síita kisebbség és a tálib biztonsági erők tagjai voltak.

Forrás: MTI

2023. március 09. 12:23
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family