
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Szeruhij Tyurin, Hmelnickij megye katonai közigazgatásának vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazásban jelentette be, hogy robbanás történt Kamjanec-Pogyilszkij járás hadkiegészítő parancsnokságán, egy ember meghalt és négyen megsebesültek.
Ivan Vihivszkij, az ukrán rendőrség vezetője később közölte, hogy az elhunytnál volt a robbanószer.
Vihivszkij elmondta, hogy kilenc hasonló eset történt az év eleje óta. A rendőrfőnök szerint az elkövetőket Moszkva szervezte be és pénzt ígért nekik.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az Oroszországi Föderáció titkosszolgálatainak a támadásáról van szó, hogy hamis képet alakítsanak ki a társadalomban és destabilizálják a helyzetet
- mondta.
A múlt hét végén két hasonló incidens történt. Szombaton az északnyugat-ukrajnai Rivne hadkiegészítő parancsnokságán egy robbanás egy embert ölt meg és hat másikat megsebesített, vasárnap pedig a közép-ukrajnai Pavlovhradban egy ember sebesült meg robbanásban.
Szombaton a Poltava megyei Pirjatin városban egy símaszkot viselő férfi egy katonát lőtt agyon, aki besorozottakat kísért, majd egyikükkel együtt elmenekült.
Forrás: MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért