Rétvári: óriási közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európában

Óriási közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európában - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence az Észak-Macedóniába induló 80. magyar rendőri kontingens búcsúztatóján megköszönte a külszolgálatra induló rendőröknek, hogy segítenek feltartóztatni a nyugat-balkáni útvonalon azt a "korábban nem is látott, nem is gondolt embertömeget", amely illegálisan akar Nyugat-Európába jönni, és ezzel védik Magyarország érdekeit.

Hangsúlyozta, a magyar rendőrök nem olyan emberekkel fognak találkozni, akik a törvények betartásával akarnak Európába kerülni, hanem már az első - a kontinens felé megtett - lépést is illegálisan teszik meg.

Rétvári Bence kifejtette, hogy az illegális bevándorlás tekintetében nagyságrendi növekedés tapasztalható, ugyanis 2022-ben mintegy 270 ezer határátlépési kísérletet akadályoztak meg a rendőrök a déli határnál, ami naponta mintegy 750 kísérletet jelent.


Elmondta, hogy az illegális migráció kapcsán a megoldást az jelentené, ha minél távolabbi határszakaszon - például a görög-török határon - lehetne feltartóztatni a migránsok több százezeres tömegét.

Így "egész Európa biztonságosabb kontinens lehetne". "Sajnos az Európai Unió vezetőiben ez a döntés nem születetett meg" - hangoztatta az államtitkár.

Úgy vélte: ha az EU külső határait nem védik meg, akkor a belső határok fognak újra felépülni, miközben az unió gazdasági előnyét a belső határok átjárhatósága adja.

Rétvári Bence sajnálatosnak nevezte, hogy az EU a magyar határvédelem 1,5 milliárd eurós költségének is csak kevesebb mint két százalékához járult hozzá.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az illegális migránsok egyre agresszívabbak és a magyar határnál is egyre több riasztó jelenség látható. 2022-ben 485 esetben követtek el a határvédők vagy a határvédelmi berendezések elleni agresszív támadásokat a migránsok, és egyre többször van fegyver vagy annak látszó tárgy a migránsoknál és az embercsempészeknél - sorolta. Tájékoztatása szerint 51 esetben láttak fegyvert az illegális migrációban résztvevőknél, a határ szerb oldalán 104 esetben lövéseket, 24 alkalommal pedig sorozatlövéseket hallottak a határvédők.


Rétvári Bence ismertette, hogy a támadásokban többtucatnyi magyar határvédő megsérült, szerencsére azonban súlyos sérülés vagy haláleset nem történt. Ez is mutatja, hogy a magyar rendőröket kellő mértékben kell felszerelni és széles jogosítványt kell adni számukra - emelte ki.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarország hetedik éve nyújt segítséget az észak-macedón határ megvédéséhez, valamint Szlovéniában és Szerbiában is láttak el határvédelmi feladatokat a magyar rendőrök. Hangsúlyozta, hogy az illegális migráció elleni fellépésben "nagyon szoros" együttműködést folytat Magyarország, Szerbia és Ausztria.

Rétvári Bence az illegális migráció következményeként utalt arra, hogy szilveszterkor több száz autót gyújtottak fel Franciaországban, Németországban pedig százas nagyságrendben tartóztattak le migrációs hátterű randalírozókat.

Összegzése szerint Európában óriási közbiztonsági és terrorizmussal kapcsolatos kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció, ami szociális problémákat is előtérbe hoz, társadalmi feszültségeket okoz.

A külszolgálatra indulók tevékenysége tehát nagyon sokféle hátrányos következményt tud elhárítani, vagy csökkenteni - húzta alá az államtitkár, jelezve, hogy tavaly 350 fő, a korábbi években 300 és 400 közötti magyar rendőr vett részt ilyen missziókban.

MTI/Fotók: MTI/Balogh Zoltán

2023. január 10. 16:22
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.