
Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke Facebook oldalán közzétett állásfoglalásában azt írta: "józan ésszel fel nem fogható", hogy egy világesemény nyitányában hogy kaphatott helyet egy világvallás nyílt és durva megsértése.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: a sport nagyszerűsége pont abban rejlik, hogy ízlésbeli és meggyőződésbeli különbségekre tekintet nélkül tudja egyesíteni az embereket.
Az olimpia egy békés megmérettetés, a kitartás, a sportszerűség ünnepe, és ebbe rondított bele az olimpia nyitánya. Az utolsó vacsorát kifordító jelenet mindennel szembe megy, amit az olimpiai eszme és az emberi jóérzés jelent. Nem egyesít, hanem megoszt, nem felemelő, hanem felháborító - értékelt a kereszténydemokrata politikus.
Rétvári Bence rámutatott: kétmilliárd ember meggyőződésének a megsértése elfogadhatatlan, de ugyanúgy az lenne mások meggyőződésének szándékos kigúnyolása is. Ráadásul egy olyan országban, aminek a kultúrája keresztény gyökerekből táplálkozik, ez különösen felháborító - összegzett.

A KDNP alelnöke feltette a kérdést, nem volt egy józan ember sem, aki azt mondta volna, hogy "ez azért mégis sok, inkább hagyjuk ki. Vagy sok ilyen ember volt, aki ezt gondolta, de senki sem merte kimondani, mert féltek, hogy azonnal megbélyegzik őket az LMBT-aktivisták, és gyorsan elveszíthetik akár az egzisztenciájukat is?
Rétvári Bence szerint ez is szégyen, az is szégyen. Lehet, hogy a leégett Notre Dame-ot nem is ott kellene felépíteni, ahol a kereszténység a gúny tárgya, hanem egy olyan országban, ahol a büszkeség tárgya - jegyezte meg.
Hozzátette: sokan elmondták, hogy a keresztényekkel rendre meg mernek tenni ilyeneket, mert a keresztények békések, a muzulmánokkal nem mernék, mert másnapra lángokban állna a város. De attól, hogy nem vagyunk agresszívek, még ez nem tehető meg velünk, és nekünk ezt nem kell eltűrnünk - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, aki aláhúzta: ez tűrhetetlen. Kiemelte, minden módon hangot kell adni a tiltakozásnak, majd a Citizengo.org: Védjük meg a hitünket! Nemzetközi tiltakozás a párizsi olimpián elkövetett istenkáromlás ellen petíciójának aláírására biztatott.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz

Orbán Viktor: A háború kopogtat az ajtónkon

A miskolci gyűlésből is látszik: a jobboldal egyértelműen győzelemre készül

Orbán Viktor Miskolcon bebizonyította, a magyar jobboldal még mindig képes újat mutatni

Végelszámolás: négy ellenzéki párt már biztosan nem indul áprilisban a választáson

Orbán Balázs: Magyarországnak minden erejével ki kell maradnia a háborúból

Magyar Péter „nagy igazolása” tökéletes a Brüsszel által elvárt megszorítások teljesítésére – nem lepte meg az államtitkárt a Tisza-vezér döntése (VIDEÓ)

Bajnait isteníti és imádja a luxust – bemutatjuk Magyar Péter új emberét

Kocsis Máté: Magyar Péter nem jött ide, vidéken szárad a Tisza!

Nem mindegy: Orbán Viktor a borsodiak béremeléséről, Magyar Péter a liberális gazdaságpolitikáról beszélt

Orbán Viktor Miskolcon: Azt szeretném, hogy a magyarok legyenek nagyok, legyenek gazdagok és legyenek újra erősek

Magyar Péter és a tiszások többsége leválna az orosz energiáról, aminek most mellbevágó következménye lenne