Rétvári: Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói

Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói; a Tisza Párt elnökét valójában karácsonykor is csak a politikai haszon érdekli, nem a gyermekek sorsa - jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.

Rétvári Bence hangsúlyozta: minden jóérzésű embert felháborít, ha valaki gyermekotthonban élő gyerekeket használ arra, hogy politikai feszültséget keltsen, és hogy magára irányítsa a közvélemény figyelmét.

Elmondta: Magyar Péterék a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak (SZGYF) jelezték, hogy nagyobb értékű adományokat akarnak eljuttatni gyermekotthonokba. Az SZGYF megköszönte az adományt, és jelezte, hogy egy 2023-as belügyminisztériumi utasítás rögzíti, milyen feltételek mellett lehet adományozni, és ehhez milyen szerződést kell megkötni.

"Ezt a szerződést mindenki más megkötötte, volt nagy országos civil szervezet sokmilliós adománnyal, volt országos élelmiszerlánc több tízmilliós adománnyal, mindenki elfogadta az SZGYF által rögzített feltételeket" - közölte az államtitkár.

Kifejtette: azért fontos, hogy az SZGYF-en és a gyermekotthoni dolgozókon keresztül jussanak el ezek az adományok, mert ők tudnak meggyőződni arról, hogy azok megfelelő állapotúak-e, nem járt-e le a szavatossági idejük, és hogy megfelelnek-e a gyerekek igényeinek, életkorának, speciális élethelyzetének.


Rétvári Bence hozzátette: az SZGYF együttműködő volt abban is, hogy Magyar Péterék az intézmény központi telephelyén adják át az adományokat, és erről fotók, videók készülhessenek, Magyar Péterék azonban mindezeket nem fogadták el, ragaszkodtak ahhoz, hogy ők döntsék el, melyik gyerek milyen adományt kap, és hogy az átadáskor Magyar Péter személyesen is jelen lehessen.

Rétvári Bence úgy vélte, ha Magyar Péterék segíteni és nem politizálni akartak volna, akkor együttműködtek volna, és már kedden délelőtt elvitték volna az adományokat, amelyek jórésze már ott lehetne a gyermekotthonokban.

"Ha nem politikai hisztériát akartak volna kelteni, akkor együttműködtek volna, ahogy minden más adományozó is együttműködött idén adventkor is" - mondta az államtitkár, aki szerint ez az ügy és a következő napok fejleményei sem a gyerekekről vagy a karácsonyi ajándékozásról, hanem Magyar Péter politikai hisztériakeltéséről és politikai haszonszerzéséről szólnak.

"Ha a gyerekek lettek volna a fontosak, akkor a jogszabályok szerint eljuttatták volna ezeket az adományokat. De nekik nem a gyerek a fontos, hanem a politikai feszültségkeltés" - jelentette ki Rétvári Bence.

MTI

2024. december 20. 09:19
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Újabb fontos bejelentést tett az Otthon Start Programról Panyi Miklós államtitkár a kormány közösségi oldalán szomba...
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy f...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...
Hatalmas lángokkal égett egy győri társasház 10. emeleti lakása pénteken reggel, drámai videók készültek a tűzről. E...