
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
Visszaélt képviselői hatalmával, amikor egy miskolci gyermekvédelmi intézményben járt Magyar Péter – jelentette ki Rétvári Bence egy csütörtöki videóban a kormány közösségi oldalán.
Senki nem engedhet meg magának olyan stílust szociális, gyermekvédelmi dolgozókkal szemben, amit ő megtett
– fogalmazott a Belügyminisztérium államtitkára, és felidézte, a Tisza Párt elnöke fenyegetett és agresszíven lépett fel olyan emberekkel szemben, akik nap mint nap olyan gyerekekért tesznek, akikről nem gondoskodik a családjuk.
Még egyszer nem fordulhat elő, hogy Magyar Péter így viselkedik szociális, gyermekvédelmi dolgozókkal. Mi ezt nem fogjuk hagyni
– tette világossá Rétvári Bence.

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó