Rétvári: ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején

Pedofiloknak börtönben a helye – hangsúlyozta Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden közösségi oldali bejegyzésében.

Kiemelte, hogy a szigorításoknak köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején. 

A baloldali kormányok idején az utcákon jártak a pedofilok, a jobboldali kormány rács mögé küldte őket. Több mint 500 pedofilt hagyott szabadlábon a baloldali büntetőpolitika. Míg a baloldali kormányzás utolsó évében mindössze 81 ember ült börtönben pedofília miatt, ma ez a szám 663

– emelte ki.

Hozzátette, hogy az új Büntető Törvénykönyv az évről évre bevezetett gyermekvédelmi és büntetőjogi szigorítások meghozták az eredményüket, és egyre több pedofil került távol a gyerekektől, került rács mögé. A szigorú jogszabályoknak és a rendőrök felderítő munkájának meglett az eredménye, egyre több pedofil került ki a társadalomból.

Már tízezer felett jár a pedofil-nyilvántartásból történő lekérdezések száma is. 2022-ben 7265, 2023-ban 2181, idén eddig 583. Több ezer család biztonságérzetét tudta növelni ez az intézkedés

– hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a baloldal sem a pedofil-nyilvántartás bevezetését, sem a büntetőjogi szigorításokat, sem a kormány gyermekvédelmi javaslatait nem támogatta.

Ha rajtuk múlna, ma sokkal több pedofil követhetne el szörnyűségeket a gyerekekkel szemben, és maradna büntetlen. Pedofil-ügyben a kormányzatban zéró tolerancia van! Ezért tovább szigorítjuk a szabályozást, újabb gyermekvédelmi javaslatokat terjesztünk be

– zárta bejegyzését az államtitkár.

2024. február 27. 16:38
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family