
Brüsszel bevédi Magyar Pétert
A kormány a hivatalos Facebook oldalán tett közzé videót, melyben Rétvári Bence miniszterhelyettes elmondta, hogy a kormány háborús időkben is megvédi a családokat és a nyugdíjasokat. Mint kifejtette, másfél éve védekezik a kormány a háború hatásaival szemben.
Hangsúlyozta, hogy megvédik az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyet. Ezen felül pedig a nyugdíjasokat is, hiszen nekik van emlékük a háborús időkről.
Aki arról beszél, hogy mi is háborúban állunk, hogy ez a mi háborúnk, hogy szállítsunk fegyvereket, hogy küldjünk katonákat a háborúba, azoknak fogalma sincs arról, amiről az időseknek van.
Kitért arra is, hogy egy háborúban elveszíthetünk mindent, az otthonunkat, a szeretteinket és a biztonságot. A háború veszteséggel és válsággal jár. A szomszédos háború hatásit mi is érezzük, hiszen az egekbe szökött az energia ára, az infláció és az élelmiszerárak. A kormány ezért 2024-ben is biztosítja az időseknek az inflációkövető nyugdíjemelést, februárban a megemelt összegű 13. havi nyugdíjat, megfelelő gazdasági növekedés esetén a nyugdíjprémiumot és a rezsicsökkentett árakat.
Ha a kormány azt tenné, amit Brüsszel követel tőlük, akkor a magyar háztartásoknak havonta 181 ezer forint többletkiadása keletkezne a rezsivel. A kormány bízik abban, hogy mihamarabb béke lesz és újra biztonságban lesz Magyarország - tette hozzá.

Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Menczer: a tiszások kifele hazudnak, és mindent végrehajtanak, amit Weber parancsol

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval