
Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban
A lap szerdai számában megjelent interjúban Rétvári Bence a közfoglalkoztatást a kormány egyik sikeres programjának nevezte a 2010 utáni időszakból. "A kormányzásunk elején magas volt a munkanélküliség, ezért sokaknak csak a közfoglalkoztatás tudott munkát és jövedelmet biztosítani a segélyek helyett. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több munkahely jött létre az utóbbi években, ami miatt logikusan csökkent a közmunkások száma" - tette hozzá.
A közfoglalkoztatottak létszáma 2016-ig folyamatosan, több mint kétszázezerre nőtt, majd ez a létszám a gazdasági növekedéssel és az egyre több munkahely létrejöttével mára hetvenezerre csökkent - ismertette.
Rétvári Bence emlékeztetett rá, a baloldal a kezdetektől támadta a közfoglalkoztatást, pedig az sokaknak nyújtott segítséget és kiszámíthatóságot. "Legutóbb azzal riogatott a baloldal, hogy jövőre töredékére csökken a közfoglalkoztatás költségvetési támogatása, ezért leállnak a közfoglalkoztatási programok. Ez természetesen teljesen alaptalan rémhírkeltés volt" - jegyezte meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy a közfoglalkoztatási programok általában tavasszal indulnak, "és ez 2023-ban is így fog történni".

Fotó: Facebook/Rétvári Bence
Rétvári Bence kifejtette: a szankciók miatt egész Európát energiaválság sújtja, magas az infláció, gazdasági válság és a munkanélküliség veszélye fenyeget. "Most tehát különösen fontos, hogy Magyarországon van egy kipróbált és jól működő közfoglalkoztatási program, ami nehéz helyzetben kínál átmeneti segítséget a munkahelyüket elvesztőknek" - hangsúlyozta.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság és munkaerőpiac egyelőre válságálló, továbbra is rekordmagas (4,7 millió) a foglalkoztatottak száma, 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban. A szankciós válság miatt a kormány a munkahelyek védelmére számos programot indított el, ilyenek például a vállalkozói kamatstop, a kis- és középvállalatok rezsitámogatása, a gyármentő program vagy épp a Széchenyi-kártya-program - sorolta az államtitkár.
MTI

Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban

Ursula von der Leyen már az EU-szerződéseket is felrúgná, hogy minden pénzt Ukrajnába küldhessen

Orbán Balázs: Brüsszel négy éve a békét akadályozza, mégis Magyarországot támadja

Nagy bajban a Tisza! Már Raskó György szerint sem tudják megfogni Magyar Péterék az ellenzéki szavazókat

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja

Orbán Viktor: a támadás ellenére Magyarország kőolajellátása biztonságban van

Menczer: Zelenszkij újra robbantott

Ukrán támadás: Robbanás a Barátság kőolajvezetéken

Tovább emelkedik a pedagógusok bére, jövőre 936 ezer forint lesz az átlagfizetésük

Orbán Viktor: Budapest nem a főpolgármester, hanem a nemzet fővárosa

Az ukrán tévében támadja Orbán Viktort Magyar Péter barátja

Orbán Balázs: a Tisza Párt több mint 600 oldalas anyaga egy igazi baloldali receptkönyv