
„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg
Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy Magyarország pont ezért kapott 200 millió eurós, azaz 78 milliárd forintos "gigabírságot".
Azért kaptunk a mai napon is egymillió eurós kényszerítő bírságot, mert nem vagyunk hajlandóak alávetni magunkat az Európai Unió (EU) migrációs paktumának, mert nem vagyunk hajlandóak tömegesen a határainknál fogadni migránstáborokban az illegális migránsokat, és ott lefolytatni párhuzamosan több tízezres nagyságrendben eljárásokat, és mert nem vagyunk hajlandóak részt venni abban a rendszerben, hogy a migránsokat az EU-n belül kvóták szerint szétosztják
- sorolta bejegyzésében az államtitkár.
Mint írta, ez az, amit Magyarország ellenez, amit nem hajlandó végrehajtani, és pontosan ezért kapja a büntetést. Ezért nem lesz Magyarországon soha ilyen tábor - hangsúlyozta. Emlékeztett, hogy Magyarország már korábban is jelezte, hogy nem fogja végrehajtani a migrációs paktumot.
Ezért kaptunk gigantikusan nagy, igazságtalan és aránytalan bírságot, mert azt mondták, hogy rendszerszinten ellenezzük az unió közös migrációs elképzeléseit
- magyarázta. Hozzátette, hogy Magyarország azt szeretné, hogy megvédhesse a határait és ezt meg is teszi; nem akar tömegesen migránsokat betelepíteni.
Az Európai Néppárt frakcióvezetőjére utalva kiemelte, hogy "Manfred Weber, Magyar Péter brüsszeli főnöke" akar bevándorlókat, és ő akar építeni migránstáborokat.
Magyarországon nem lesz migránstábor, a migránsokat Brüsszelbe fogjuk szállítani - ismételte meg a kormány álláspontját.
Rétvári Bence bejegyzésében arra is kitért, hogy az elmúlt kilenc évben, 2015-től napjainkig a kormány megvédte a külső határokat, és nem engedett be illegális migránsokat, nem folytatott le ilyen tömeges eljárásokat, nem hozott létre táborokat.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Rétvári Bence hivatalos Facebook-oldala

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet