
A Tisza 600 oldalas anyaga kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel és a 2010 előtti neoliberális receptekkel

Rétvári Bence az Egészségvonal munkatársainak helyet adó Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban (NNGYK) tartott sajtótájékoztató azt mondta, a 1812-es számon 24 állomás fogadja a hívásokat, egy héten átlagosan háromezer hívás érkezik.
A munkatársak minden olyan hívásra válaszolnak, amelyek elsősorban az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozik, például a háziorvosi, járóbeteg- és kórházi ellátásokkal kapcsolatban vagy az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT), illetve egészségmegőrzés témákban - ismertette.
Hozzátette: naprakész, folyamatosan frissülő tudásbázis segíti a munkatársakat és a lakosságot. A telefonos megkeresés mellett az egeszsegvonal.gov.hu weboldalon is számos információ elérhető, valamint elektronikus levél formájában is felkereshető az Egészségvonal.

Rétvári Bence kitért arra, hogy ma már a mesterséges intelligencia is segíti az eligazodást, továbbá az Egészségvonal az EgészségAblak applikációból is hívható - ismertette.
Surján Orsolya országos helyettes tisztifőorvos arról beszélt, hogy az internet elterjedésével szerettek volna egy hiteles, megbízható felületet létrehozni, ami segíti a lakosság tájékoztatását az egészségügyi információkban.
Az Egészségvonal ezt nyújtja - emelte ki, hozzátéve, hogy az Egészségvonal az indulása óta megfelel az új kihívásoknak, számos új funkcióval és tartalommal bővült.
MTI/Fotók: MTI/Illyés Tibor

A Tisza 600 oldalas anyaga kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel és a 2010 előtti neoliberális receptekkel

Kocsis Máté: Itt van Magyar Péter igazi arca - videó

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét - videó

Menczer: a méltatlanok elbuknak

Szavazzon az év mondatára!

Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani

Szijjártó: a migránsbetelepítést egyedül a nemzeti kormány tudja megakadályozni

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó