Rétvári Bence: Európában a békének magyar hangja van

Európában a békének magyar hangja van, minden más nyelven csak a háborúról beszélnek - jelentette ki a Váci Honvédelmi Napot köszöntve Rétvári Bence, a rendezvény fővédnöke szombaton.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy az az Európai Unió, amelyik azért jött létre, hogy Európában béke legyen, az "európai békealapból" most háborús költségeket finanszíroz, és közelebb van egy NATO és Oroszország közötti háború lehetősége, mint bármikor.

A békéhez erő kell, ezért is indították el a Magyar Honvédség fejlesztését, hogy Magyarországnak olyan honvédsége legyen, amely a saját lábán áll. Legyen kapacitás arra, hogy az ország számára kiemelkedően fontos eszközöket Magyarországon lehessen gyártani - fejtette ki Rétvári Bence.

Aláhúzta: "ahhoz, hogy megőrizzük Magyarország békéjét, bizonyos hadfelszerelésekből is önellátónak kell lenni, hogy senki sehol ne lásson minket kiszolgáltatottnak, a saját lábunkon álljunk, erősek legyünk, és ellen tudjunk állni bármilyen nyomásnak".

Fotó: MTI/ Illyés Tibor

Az államtitkár kitért arra is, hogy Magyarország ma sokkal erősebb, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, "már nem lehet dróton rángatni, nem lehet lenyomni a nemzetközi fórumokon, mert van akkora erőnk, amivel meg tudjuk védeni a saját álláspontunkat".

A rendezvény kapcsán kiemelte, hogy minden hagyományőrző honvédelmi nap hazaszeretetre nevel, a hazaszeretetet erősíti.

Hozzátette: ma már valódi erő van a magyar honvédségben, a magyar gazdaságban, a magyar emberek gondolkodásában, a magyar kultúrában és a magyar identitásban, amit védeni kell.

A rendezvényen az érdeklődők látványos eszközökön és bemutatókon keresztül ismerkedhettek meg a Magyar Honvédség különböző területeivel, az egésznapos, ingyenes eseményt helyi szervek és egyesületek programja kísérte; a napot Varga Miklós és a Band koncertje zárja.

Forrás: MTI

2024. április 13. 17:22
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family