
Magára haragította a fővárosiakat a Tisza Párt
A rendőrség a helyszínen szavatoltja a diákok és a tanárok biztonságát – fogalmazott a belügyminiszter helyettese mai sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence kiemelte, jelen pillanatban sehol sem áll fenn bombaveszély, azonban minden bejelentést komolyan vesznek és kivizsgálnak, ezért a rendőrség reggel óta, amint bejelentést kap, azonnal a helyszínre vonul.
Az oktatási államtitkár Maruzsa Zoltánt levelét is megemlítette, amelyben arra kérte az intézményvezetőket, hogy azonnal értesítsék a rendőrséget, ha észlelik, hogy levelet kaptak bombafenyegetésről.
Az eddigi adatok szerint országosan 268 oktatási intézménybe érkezett fenyegető levél és minden budapesti tankerületbe érkezett fenyegetés – fűzte hozzá. A rendőrség minden élő erőt mozgósít. A mai napon nem fognak lefeküdni, amíg minden megfenyegetett iskolát át nem kutatnak.
Azt látjuk, hogy egy helyről érkeztek az e-mailek és nagyon hasonló tartalommal. Az irányító törzs már megkezdte a működését a BRFK-nál, ebben részt vesz a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal és egyéb szervek is.
Nagyon fontos, hogy mindenki, akinél információ van, azonnal jelezzen
– hívta fel a figyelmet a belügyminiszter helyettese. Beszélt arról is, más országokban is voltak hasonló típusú fenyegetések, iszlamista szöveggel küldték a fenyegetést, ezért felvették a kapcsolatot a bolgár, cseh iskolákkal. Magyarország kapcsolatba lépett az Interopollal az ügyben.
Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője arról beszélt, hogy minden diák és pedagógus biztonságban érezheti magát, nincs ok pánikra, a megfogalmazott fenyegetések alaptalanok. Ma minden magyar rendőrnek van képesítése arra, hogy észlelje, ha olyan eszközt talál egy helyszínen, ami veszélyt okozhat. Hozzáfűzte, a rendőrök az átvizsgáláshoz a pedagógusok segítségét kérhetik.
Az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbanószert. Hozzáfűzte, a Nemzeti Nyomozóiroda folytatja a nyomozást és megerősítette, hogy felvették a kapcsolatot azokkal az országokkal, ahol hasonló fenyegetéseket tettek közzé.
Forrás: Magyar Nemzet

Magára haragította a fővárosiakat a Tisza Párt

A Tisza 5000 milliárdos megszorítást zúdítana a magyarokra – ideje nemet mondani + videó

Döbbenetes újabb részletek a Tisza-csomagról: bankoknak adnák a nyugdíjasok pénzét

NGM: előrehozottan, kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az utca embere kitöltötte már a nemzeti konzultációt és nem akar adóemelést

Indul a megemelt decemberi nyugdíjak utalása, ilyen pluszbevételekre számíthatnak még az idősek az év elején

Új panaszkezelő felület indul az alvállalkozói kifizetések védelmére

Menczer Tamás szerint az emberek látják, hogy a Tisza túl baloldali, túl brüsszeli és túl veszélyes is

Zsigó Róbert: A Tisza meg akarja adóztatni a mostani és a jövőbeni nyugdíjasokat, és el akarja törölni az állami nyugdíjellátást

Kocsis Máté: Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorítócsomagjáról

Orbán Viktor a Tisza megszorítócsomagjáról: A magyar történelem balos szemétdombjára való

Meggyőző a Fidesz előnye, a Tisza képtelen feljebb törni