
Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt
Rétvári Bence közleményében azt írta, január elsejével 56 ezer hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó illetménye emelkedett bruttó 79 500 forinttal. A megemelt fizetést első alkalommal február első napjaiban utalták át a rendvédelmi dolgozóknak.
Hozzátette, a hivatásos állomány másfél évvel korábban már részesült bruttó 116 ezer forint illetményemelésben, ezt követte a mostani.
Rétvári Bence kiemelte, hogy az illetményemelés a hivatásos rendvédelmi állomány több mint 56 ezer tagját érinti: rendőröket, terrorelhárítókat, tűzoltókat, börtönőröket, idegenrendészeti dolgozókat.
Az emelést követően egy pályakezdő tiszthelyettes, aki 2022-ben 267 ezer forintot keresett, most 463 ezer forintot kap, egy pályakezdő tiszt, aki korábban 393 ezer forintot vitt haza, most már 589 ezer forintot keres. A költségvetés idén több mint hatvanmilliárd forint többletet tartalmaz a béremelés fedezetére - ismertette az államtitkár.
Emlékeztetett: a tiszthelyettesi átlagilletmény 582 086 forintra, a tiszti átlagkereset 710 455forintra emelkedett.

Fotó: Rétvári Bence hivatalos Facebook-oldala
Magyarország biztonságát a rendvédelmi dolgozóknak is köszönhetjük
- fogalmazott az államtitkár, kiemelve, "a bajban mindig számíthatunk rájuk, ők is számíthatnak a kormányra".
A veszélyek korában mindenki számára egyértelművé vált, hogy a biztonság és a rend mennyire fontos értékeknek számítanak - fűzte hozzá.
Rétvári Bence hangsúlyozta: a rendvédelmi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése is kiemelten fontos.
Köszönet és megbecsülés illeti a rendvédelmi szervek dolgozóit, akik nap, mint nap a magyar emberek védelme és biztonsága érdekében veszik fel a szolgálatot
- közölte az államtitkár.

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot

Erőszakkal fenyegetnek a tiszások a Fidesz-győzelem után

Orbán Viktor: Hiába tagad a Tisza, azt csinálnák kormányon, amit Zelenszkij parancsol

Szijjártó: az ukránok hülyének néznek minket, de mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok

Kiszivárgott egy hangfelvétel: Brüsszel egyértelműen Kijevet támogatja a Barátság kőolajvezeték ügyében

Menczer: a Tiszának az ukrán kék-sárga, nekünk a piros-fehér-zöld

Szijjártó: az ukránok nem hajlandók tárgyalni, Brüsszelben sem az olajblokád ügyében

Minden idők legnagyobb Békemenete állt ki az Orbán-kormány mellett

Magyar Péter már a liberális sajtó szerint sem kötötte le a híveit

Elemző: Minden idők legnagyobb Békemenetéve erőt demonstrált a jobboldal

Íme, a tiszás „szeretetország": Azt is írjátok ki, hogy börtönben voltam