rétvári bence

Rétvári Bence: a gyermekek érdeke a legelső

A gyermekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. 

Rétvári Bence emlékeztetett arra: az utóbbi időben több pedofilügy is nyilvánosságot kapott, az egyikben egy III. kerületi pedagógiai asszisztens beszélt arról, hogy szexuális kapcsolata van egy 15 éves fiúval. Hozzátette: egy volt LMP-s politikusról is kiderült, hogy visszaélt helyzetével, és szexuális együttlétre kényszerített egy gyermeket.

Azt mondta, minden szülő, akinek a gyermeke iskolába jár, méltán háborodik fel ezen, hiszen a szülők azért engedik el reggel gyermekeiket az iskolába, mert úgy gondolják, ott biztonságban vannak. Jelezte: az iskolák elsöprő többségében ez valóban így van, de nem hagyhatják szó nélkül, ha a gyermekek veszélybe kerülnek.

Kiemelte: a tavalyi gyermekvédelmi népszavazás eredménye megerősítette, hogy az emberek számára fontos ez a kérdéskör, az elmúlt időszak pedig megmutatta, hogy tovább kell lépni a szabályozásban. "Most minden szabályozási kérdés nyitottá vált", ezért áttekintik a gyakorlati tapasztalatokat, a nemzetközi szabályozást, a tudományos álláspontokat, és azok ismeretében alakítják ki az új szabályozást. A törvénymódosítást az őszi ülésszakon vitathatja meg az Országgyűlés - mondta.

Ezeknek a cselekményeknek - tette hozzá - sokszor "virtuális szála" van, a kapcsolatfelvétel, a kommunikáció gyakran az interneten történik, ezért kell a gyermekeket nemcsak a fizikai, hanem a virtuális világban is megvédeni.

Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a Belügyminisztérium által működtetett Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyermekjogi képviselőinél segítséget kérhetnek az érintettek, amennyiben úgy gondolják, sérültek a jogaik vagy szexuális visszaélés áldozataivá váltak. Az államtitkár mindenkit arra biztatott, ha ilyen üggyel találkozott, vegye igénybe a szolgálat segítségét.

Novák Krisztina, a szolgálat vezetője kiemelte: a gyermekjogi képviselők országos lefedettséggel dolgoznak, minden település minden oktatási intézményében elérhetők. A képviselőket fel lehet keresni személyesen, a 80-620-055 ingyenes zöldszámon vagy a ijsz@ijsz.bm.gov.hu címen.

Novák Krisztina elmondta, a szolgálat figyelemfelhívó plakátokat helyezett ki tavaly az iskolákba, amelyeken arra biztatják a gyermekeket, szóljanak a gyermekjogi képviselőnek, ha sérelem érte őket, kérdezzenek, jelezzék a problémájukat. Azt mondta, a szolgálat munkatársai a "cyberbullying", az internetes zaklatások esetén is tudnak tanácsokkal szolgálni.

A plakátkampány mellett mesekönyvvel segítik az óvodás és az alsó tagozatos gyerekeket, hogy felismerjék a verbális, fizikai, szexuális bántalmazást, a felső tagozatosokkal pedig gyermekjogi kérdésekről beszélgethetnek az osztályfőnöki órákon a szolgálat által készített információs anyag alapján - közölte az MTI.

Képek forrása: MTI/Bruzák Noémi

2023. március 02. 14:25
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family