Rétvári Bence: a gyerekek biztonsága a legfontosabb

A gyerekek biztonsága a legfontosabb, ezért rendezik meg idén is a Biztonság Hete című rendezvényt - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, az esemény megnyitóján.

Rétvári Bence a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az esemény széleskörű összefogásban valósul meg: mások mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a vöröskereszt és a Magyar Biztosítók Szövetsége vesz részt a szervezésben.

Az elmúlt hét évben 75 ezer diák vett részt a rendezvénysorozaton, valamint 3,6 millióan tekintették meg az ezzel kapcsolatos viedókat a legnagyobb videómegosztó portálon - közölte az államtitkár. Rétvári Bence kiemelte, nagyon fontos az iskolákban is a biztonságra való nevelés, ezért a gyerekek életkorának megfelelő ismeretek a biztonságos közlekedésről a Nemzeti Alaptantervben is szerepelnek.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának ügyvezető elnöke azt mondta, hogy Magyarországon évente 14-15 ezer személyi sérüléses baleset történik, amelyekben 1000-1500 gyerek sérül meg sokszor amiatt, hogy nem megfelelő gyerekülésbe ültetik a gyereket, valamint a szülők túllépik a megengedett sebességet, és saját magukat sem kötik be, így rossz példát is mutatnak.

Ezért tartják ezen a héten a Safety Days-t is, amelynek részeként szerdán épp a passzív biztonsági eszközök, azaz a biztonsági öv és a gyerekülés használatát fogják kiemelten ellenőrizni - ismertette Óberling József. Hozzátette, a Biztonság hete rendezvényeinek célja az is, hogy a gyerekeken keresztül szülőket is tanítsák.

Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke elmondta, hogy a 2017-ben indult rendezvényhez mostanra több mint 20 társadalmi szervezet kapcsolódott, és a Biztonság hete határokon túlnyúló kezdeményezéssé vált, mert Ausztriában, Szlovéniában és Bulgáriában is tartanak a magyarhoz hasonló rendezvényt, amelyen játékos stílusban próbálják megszólítani a gyerekeket.


Fülep Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) országos tűzoltósági főfelügyelője arról beszélt, hogy Magyarországon évente körülbelül hétezer lakástűz keletkezik, ezért a szervezet a tüzek megelőzésére helyezi a hangsúlyt a rendezvényen.

Christián László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese azt mondta, hogy az elmúlt öt évben az intézményük is támogatja a rendezvényt, amely országszerte több helyszínen is megvalósul, és amelynek idei kiemelt témája a gyalogos átkelőhelyek használata.

Felhívta rá figyelmet, hogy a legtöbb baleset tudatos magatartással, kis odafigyeléssel elkerülhető lenne.

A rektorhelyettes úgy fogalmazott, "a campuson több mint kétezer egyenruhás tanul, így ennél biztonságosabb helyszínt nem is választhattak volna a szervezők", ráadásul nemsokára elkezdődik egy új beruházás is, a Természettudományi Múzeum melletti területen építenek majd fel a katasztrófavédelem számára egy speciális kiképzőközpontot.

A szervezők tájékoztatása szerint a szeptember 18. és 23. között tartott eseménysorozat fő szervezői az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége, a megyénként legalább egy helyszínen megvalósuló rendezvény középpontjában a balesetmegelőzés, a környezet és az egészség védelme áll.

MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2023. szeptember 18. 13:53
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...