Rétvári Bence: 13 millió tankönyvet osztanak ki ingyenesen az idei tanévkezdésre

Továbbá az elmúlt években kiosztott 450 ezer laptop mellé 2025 végéig további százezer újabb laptop érkezik a magyar tanulókhoz.

Rétvári Bence az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi fizetős és egyre drágább tankönyvek helyett a kormányzat intézkedése nyomán a diákok ingyen kapják meg a tankönyveket, amire családtámogatási intézkedésként tekintenek.

Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt évről évre, nyolc év alatt 71 százalékkal drágultak a tankönyvcsomagok, vagyis egyre többet kellett fizetniük a családoknak.

Ebben a helyzetben döntöttek úgy 2010 után, hogy az állami tankönyvfejlesztési rendszerben mindenki ingyenesen kapja meg a tankönyveket, amelyek egy-egy családnak 20-40 ezer forint kiadást jelentenének. A rászoruló családok részére 80 ezer ingyenes tanszercsomagot is kiosztanak – sorolta.

Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre.

A papíralapú tananyagok mellett – folytatta – folyamatosan bővülnek a digitális tananyagok is: 200 új digitális tananyag tekinthető meg a Nemzeti Köznevelési Portálon, amelyről már 193 millió letöltés történt.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Továbbá az elmúlt években kiosztott 450 ezer laptop mellé 2025 végéig további százezer újabb laptop érkezik a magyar tanulókhoz 

– mondta az államtitkár.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kormány döntése nyomán az érintett 1,1 millió család már a múlt héten, a tanévkezdés előtt megkapta a gyes, a gyed és családi pótlék szeptemberben esedékes összegét, illetve 1,2 millió diák jut ingyenes tankönyvhöz, ezzel az állam 15 milliárd forint terhet vesz le a magyar családok válláról.

A nagycsaládosok és a több gyermeket nevelők részére az önkormányzatokon keresztül biztosítják a kedvezményes vagy ingyenes gyermekétkeztetést. Továbbá szeptember 1-jétől valamennyi, a köznevelésben és a szakképzésben tanuló fiatal számára segítséget nyújtanak a B kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ-vizsga költségtérítésével – fűzte hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a kormány múlt heti ülésén áttekintették a pedagógusok béremelésének helyzetét. Megállapították, hogy az idén egy 32 százalékos átlagbéremelés nyomán 670-680 ezer forintot keresnek a tanárok. Ugyanakkor január 1-jével további, mintegy 21 százalékos emelés várható, ami után 820 ezer forintra nő majd a tanári átlagkereset.

Közlése szerint 2030-ig kívánja a béremeléseket folytatni a kormány, ami azt jelenti, hogy 2027-re akár az egymillió forintot is meg fogja haladni a tanárok átlagkeresete.

Fontosnak tartja a kormány, hogy ne csak anyagilag, hanem erkölcsileg is megbecsülje a pedagógusokat, mert a gyermekeink által az ő kezükben van a jövő – mondta Vitályos Eszter.

Forrás: MTI

2024. augusztus 27. 21:22
Indiában többen meghaltak pancsolt szesz miatt
Legkevesebb tizennégyen meghaltak, hatan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba pancsolt szesz fogyasztása miat...
Robbanószerkezet okozta két gyerek halálát Afganisztánban
Életét vesztette két gyermek Afganisztán északnyugati Bádgesz tartományának Kádisz körzetében azt követően, hogy műk...
Kormánybiztos: kihirdették az új kábítószer-ellenes törvénycsomagot
Kihirdették az új drogtörvényt, "júniustól nincs kímélet": vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre - kö...
A független sajtó álcája mögött külföldről pénzelt propagandatermékek működnek
A magyar politikai élet külföldi befolyásolásának egyik fontos alkotóeleme évek óta a magát függetlennek nevező, val...
Bombafenyegetés miatt minden járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen e...
Véletlen, hogy az ukrán nagykövet és Magyar Péter ugyanott töltötték a húsvéthétfőt?
Mindketten éppen Hollókőre mentek locsolkodni.
Hírhedt drogbáróval végeztek Rio de Janeiróban egy rendőrségi bevetés során
Brazília egyik legkeresettebb bűnözőjével, a TH ragadványnéven ismert Thiago da Silva Folly drogbáróval végzett Rio ...
Tények este teljes adás, 2025. május 13., kedd
VALLOMÁS - Tagadja a bűnösségét, sírva kért bocsánatot a kisfiú édesanyjától a bíróságon az a karateedző, aki brutál...
Tények röviden, 2025. május 13., kedd
Tények röviden adás
Hajnalban még lehet talajmenti fagy
időjárás-jelentés, 2025. május 13., kedd

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.