Rétvári: az EU legnagyobb migránsgettóját Magyarországon állíttatnák fel

Brüsszel kötelező betelepítési kvótákról szóló javaslata azt is tartalmazza, hogy az EU legnagyobb migránsgettóját Magyarországon állíttatnák fel - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára az MTI-nek szombaton.

Hozzátette, a brüsszeli tervek szerint az EU-ba érkező migránsok közel harmadának, 28,3 százalékának a kérelmét Magyarországnak kellene elbírálnia. Ezzel szemben Németország mindössze a kérelmek 1,4 százalékáért lenne felelős, Franciaország 2 százalékért, Svédország pedig 0,2 százalékért.

Közölte, a brüsszeli tervek szerint ehhez állandó jelleggel fenn kellene tartani a 11 320 bevándorlási kérelem egyidejű elbírálására alkalmas apparátust is. Ez összességében több tízezer illegális bevándorló állandó jelenlétét jelentené.

Elmondta, a kiugróan magas magyar arány minden bizonnyal annak tudható be, hogy Magyarország betartja az EU-s előírásokat, megvédi a határait, és szabályosan rögzít minden illegális határátlépési kísérletet.

"Ezzel szemben máshol olyan lyukas a határ, mint egy szita, így az adatok is csak töredékesen jutnak el az EU-s rendszerekbe. Tulajdonképpen azért tennének Magyarországra aránytalanul nagy terhet, mert szabályosan járt el. Akik sumákoltak vagy nem voltak képesek betartani az előírásokat, azok a jövőben jobban járnának" - fejtette ki Rétvári Bence.

Aláhúzta: "sem a kötelező kvótákat, sem a fenyegető büntetéseket, sem a migránstáborok kialakítását nem tudjuk elfogadni."

Az államtitkár szerint Brüsszel visszaél a hatalmával és mindenáron bevándorlóországgá akar tenni minden országot Európában. A 2016-os népszavazáson a résztvevők 98 százaléka, 3,3 millió ember mondott nemet a kötelező kvótákra - emlékeztetett.


Elmondta azt is, hogy Magyarország és Lengyelország nemmel szavazott, több ország pedig tartózkodott a Belügyi Tanácsban a kötelező kvótákról szóló szavazásnál. Bár korábban döntés született arról, hogy a migráció kérdésében csak konszenzusos döntés születhet, Brüsszel mégis puccsszerűen, minősített többséggel erőltette át a javaslatot. Ezzel saját korábbi szabályaival ment szembe.

Közölte, "nem engedjük át az EU-nak a döntést arról, hogy kiket fogadunk be a hazánkba és kiket nem. Erről csak a magyar emberek dönthetnek, brüsszeli bürokraták nem".

Rétvári Bence kifejtette, a magyar szabályok egyértelműek: ha valaki Magyarországra akar jönni, annak a nagykövetségen kell benyújtania a kérelmét, és ha ott pozitívan bírálják el, akkor beléphet az ország területére.

"A mi célunk az, hogy Európán kívül tartsuk az illegális migránsokat, és a kérelmüket még azelőtt bírálják el, hogy belépnének az Unió területére. Aki már az EU területén van, azt szinte lehetetlen kitoloncolni" - tette hozzá.

Az államtikár szerint "elég abból, hogy az EU nem járul hozzá a külső határok védelmének költségeihez, de a migránsok be nem fogadása esetén büntetésekkel fenyeget, mellette pedig migránstáborok és óriási migárciós hivatalok felállítását írná elő".

Leszögezte: "Mi nem szervezni, hanem megállítani akarjuk az illegális migrációt. Az EU-nak pedig nem erőszakosan parancsolgatnia kell a tagállamoknak, hanem tiszteletben tartani a tagállamok döntését".

MTI/A fotó illusztráció (Rétvári Bence Hivatalos Facebook oldala)

2023. július 08. 12:15
Újabb magyar siker: Krausz Ferenc kapja a fizikai Nobel-díjat
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fiziku...
Mennyire ismeri a magyar hírességeket? Ezzel a játékkal kiderül
Tesztelje magát!
Diákjától esett teherbe a szexi tanár néni, gigantikus melleit naponta több ezren nézik - fotókkal
A fiatal anyuka közösségi oldalán mutogatja idomait.
Fűnyírás közben elütötte egy repülő, meghalt a háromgyermekes édesanya
A 27 éves nőt a gép egyik szárnya sodorta el landolás közben.
Napi tény: Egy felhő több száz autó súlyát teszi ki
Pehelykönnyűnek tűnnek, de fajtájuktól és méretüktől függően hatalmas súlyúak lehetnek. Már egy átlagos felhő is töb...
Hatalmas tűz tombol Csepelen, videón a mindent beborító lángok
A helyszínre több tűzoltót is kivezényeltek.
Végtelenül egyszerűen ki lehet védeni nagy eséllyel a cukorbetegséget, egy új tanulmány hihetetlen számokat közölt
Eddig is sejteni lehetett, most már teljesen világos.
Krausz Ferenc: "Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság"
"Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság" - mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban ...
Ez az oka, miért kell azonnal pisilnünk, amint hazaérünk
Amint a kulcs a zárba kerül, máris jön az inger.
Több ember meghalt egy lövöldözésben, elfogták a 14 éves ámokfutót
Három ember meghalt, legkevesebb hatan megsebesültek kedden egy bangkoki bevásárlóközpontban történt lövöldözésben. ...
Hollandia leállítja Európa legnagyobb gázmezejének kitermelését
Meglepetéssel ért véget az újabb olasz egynapos verseny
Újabb fordulat L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga botrányos válóperében
Nyolc kilométeres a dugó az M5-ösön Röszke felé baleset miatt
Mindent megváltoztat Putyin bejelentése

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.