Rétvári: a kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget

A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Rétvári Bence a Kispesti Bolyai János Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány számára kiemelten fontos, hogy minél szélesebb körben biztosítsa az egészséges, változatos ételeket a gyermekeknek, ezért 2010 óta bővítették a kedvezményes vagy ingyenes étkezésre jogosultak körét, és időben is kiterjesztették a lehetőségét, így már az őszi, téli és tavaszi szünetben is igénybe lehet venni azt.

Hozzátette: a cél az, hogy minden gyerek számára legyen állami segítség, ezért hároméves korig ételcsomagprogramot működtetnek, a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban pedig ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést biztosítanak, így már összesen 600 ezer diák étkeztetését támogatja az állam. Ezzel is a családok válláról veszünk le terhet, és minden gyermeknek megteremtjük a szellemi, fizikai fejlődés lehetőségét – hangsúlyozta az államtitkár.


Rétvári Bence elmondta: kiterjesztették az iskolatej- és iskolagyümölcs-programot is, hogy a gyerekek megkóstoljanak és rendszeresen fogyasszanak tejtermékeket és friss gyümölcsöket. Hozzátette: jelenleg az iskolatej-programban 2500 iskola vesz részt, az iskolagyümölcs-programban pedig 2300, az erre fordított összeget pedig megnyolcszorozták.

Kiemelte: az ingyenes, illetve kedvezményes étkeztetéssel, valamint az iskolatej- és iskolagyümölcs-programmal segítik a családokat, hogy a gyerekek egészséges, változatos ételekhez jussanak, ami nem függ a család anyagi lehetőségeitől.

Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára elmondta: a gyermekétkeztetésben a főzést, a konyhák fenntartását az önkormányzatok látják el. Az idei költségvetés 105 milliárd forintot tartalmazott ezek állami támogatására, de az önkormányzatok jelzései alapján ezt az összeget már 30 milliárd forinttal megemelték az önkormányzatok minimálbérrel illetve rezsinövekedéssel kapcsolatos költségeinek fedezésére.


Elmondta: a bölcsődés, óvodás korosztály nagy része ingyen vagy kedvezményesen, az iskolákban a tanulók nagy része kedvezményesen étkezik. a jövő évi költségvetésben is prioritás a gyermekétkeztetés finanszírozása, és legalább az idén biztosított forrással jövőre is számolhatnak az önkormányzatok - fűzte hozzá.

Vitályos Eszter kormányszóvivő arról beszélt, a családok terheinek könnyítése érdekében a kormány az önkormányzatokon keresztül biztosítja évek óta az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést, de emellett a kormány számos más módon is segíti a tanévkezdést.


Példaként említette, hogy 2013 óta a köznevelésben és a szakképzésben ingyenesen biztosítják a tankönyveket és körülbelül 15 milliárd forint marad a családoknál azzal, hogy 1,2 millió tanuló ingyen jut tankönyvhöz. Idén mintegy 13 millió példányt szállítottak ki az iskolákhoz.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány az előrehozott családtámogatásokkal is segítette a családok tanévkezdését, emellett az 5-12. évfolyam között 500 ezer laptopot adtak át a tankerületek.

MTI/Fotók: Lakatos Péter

2024. szeptember 13. 11:05
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Nem ilyen időjárást szeretnénk a következő napokra
Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés m...
Harcosok Klubja - A kezdet
Zsúfolásig megtelt csarnokkal és látványos show-elemekkel indult el az Orbán Viktor által életre hívott rendezvény, ...
Hidnak ütközött a hajó, ketten meghaltak
Ketten meghaltak és több mint 20-an megsérültek, amikor egy mexikói tengerészeti hadihajó a Brooklyn hídnak csapódot...
Kevesebb magyar eper lesz, drágulhat is
A termés fele elfagyott, ezért kevés és drága a szamóca. Az elmúlt időszak hideg időjárása miatt késve kezdett érni,...
Rettegnek a robbanás és a lövöldözés óta
20 méter hosszú ereszcsatorna szakadt le egy tapolcai társasházról, az ott lakók attól féltek, hogy valakit agyonütö...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.