
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Életét vesztette egy mozgássérült ausztrál férfi is a Los Angeles-szerte pusztító tűzben. A 32 éves Rory Callum Sykes édesanyja malibui birtokán tartózkodott, amelyet csütörtökön értek el a lángok.
A motivációs trénerként dolgozó, brit származású férfi vakon és bénultan született. Rengeteg műtéten, illetve terápián ment keresztül a gyógyulás érdekében élete során, de járni így is csak nagyon nehézkesen tudott.
Édesanyja a közösségi médiában számolt be a tragédiáról, és kifejtette, kétségbeesetten próbálta megmenteni fiát. Először egy kerti slaggal akarta eloltani a tüzet, de mivel a környéken a vizet kikapcsolták, nem járt sikerrel; megmozdítani, felemelni pedig nem tudta, ugyanis eltört a karja.
Ezután hiába tárcsázta a segélyhívót, nem kapcsolták az illetékeseket, így kénytelen volt otthagyni a férfit, és berohanni a helyi tűzoltóságra. Ott azonban közölték az asszonnyal, hogy nekik sem áll rendelkezésükre víz. Mire a nő hazaért, otthona porig égett, fia pedig életét vesztette.
Kapcsolódó tartalom:
Porrá égtek a hollywoodi sztárok házai, sorban mutatják a romokat - videóval

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak