
A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
A walesi származású Luana Riberia alig egy éve elkísérte barátját, hogy megnézzenek egy házat, ami nagyon elnyerte a nő tetszését, de az általa elkísért barát végül kifogásolta a környéket, ezért úgy döntött, nem vásárolja meg az ingatlant.
Luana egy klubban dolgozott, ahol még aznap, műszakja végeztével legurított pár italt, majd az alkoholmámortól vezérelve mikor hazaért felhívta az ügynökséget, és licitált az árverésen résztvevő házra. Mikor másnap felébredt, szerelme igencsak bosszús volt, hiszen mint kiderült 20 ezer font, átszámítva valamivel több mint 9 millió forint hiányzott a számlájukról, és mint kiderült Luana ittasan megnyerte a licitet.
A történtek miatt a fiatal nő kapcsolata ugyan véget ért, de a szerencse korántsem pártolt el mellőle, hiszen egy év elteltével, nemrégiben a vételár duplájáért adott túl a házon, a nyereségből pedig Portugáliába költözött, író lett és saját ügynökséget is alapított – írta meg a LadBible.

fotó: Luana Ribeira Instagram-oldala

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni