
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Miután a nyugati országok megkezdték Kabul evakuálását, a város repülőterén kitört a káosz, mert sokan, akik nem szimpatizálnak a Talibánnal, a főváros elfoglalása után utolsó reményként a reptérre menekültek, és abban bíznak, hogy feljutnak egy gépre, és elhagyják az országot.
A repülőtéren felfüggesztették a kereskedelmi forgalmat, jelenleg leginkább a különböző megszálló hadseregek szállítórepülői és helikopterei jelentik a forgalmat. Sok menekülőre kevés repülő jut, így sokan elkeseredésükben mindenféle alkatrészekre, a repülők hágcsóira próbálnak felkapaszkodni. Az alábbi videón egy amerikai C-17-es típusú repülőgép készül felszálláshoz, helyi tudósítások szerint többen is a mélybe zuhantak a gépről, miután a levegőbe emelkedett.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el