
Meghalt egy ifjú sporttehetség is a tömegkatasztrófában
A sztárpár 2012-ben házasodott össze, és azóta három kislányuk született.
Blake Lively és Ryan Reynolds igazi álompár, akiknek bármelyik közös képére jó ránézni. Főleg akkor, amikor egymást ugratják. Egyebek közt teljesen előnytelen szelfiket osztanak meg a másikról, vagy éppen egy ünnepi köszöntőkbe próbálják egymást húzni. Ez anyák napján sem volt másképp.
„Nem tudom elégszer mondani, hogy te vagy a szíve és a lelke minden egyes családi pillanatunknak. Hálás vagyok kedvességedért és a fényért, amit életünk minden másodpercébe hozol. Téged látlak a gyerekeink szemében, nevetésében, minden pillantásában. Anyának lenni rendkívül hősies és bátor feladat 2021-ben.
Sosem gondoltam volna, hogy ide vezet az, hogy szexelek egy ismeretlen nővel egy reptér mosdójában.
Akárhogy is, szerencsés tartom magam, és örülük, hogy kicsit én is visszatükrözhetem azt a fényt, amit tőled kapunk. Boldog anyák napját, szerelmem” - írta bejegyzésében Ryan Reynolds.

Meghalt egy ifjú sporttehetség is a tömegkatasztrófában

Megette a gyerek uzsonnáját, majd meglőtte az anyát, aki rászólt

Meghalt egy kétéves, egy eltévedt golyó miatt szilveszterkor

Vesztésre állt a játékban, a falhoz vágta nyolc hónapos babáját

Drágulás, magasabb infláció jön az euróval Bulgáriában a szakértő szerint

Behívó jár a 18. születésnapra Németországban: életbe lépett az új törvény

Hollandiában is brutálisan és erőszakosan telt a szilveszter

Több mint ezer autót gyújtottak fel a migránsok szilveszterkor Franciaországban - Videó

Migránserőszak söpört végig szilveszterkor Németországban

Felborult egy migránsokat szállító hajó Gambia északnyugati partjainál, többen meghaltak

Iránban több halálos áldozata van a napok óta tartó zavargásoknak

Halálos áldozatai is vannak az áradásoknak Afganisztánban