
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A baleset helyi idő szerint nem sokkal éjfél után történt Thaiföld déli partvidékétől 30 kilométerre, Bang Szaphan közelében. Az óriási hullámokat vető tenger beömlése úgy megrongálta a parti őrség egyik hajójának elektronikai rendszerét, hogy a hajtóművek leálltak, és a kapitány elvesztette uralmát a jármű felett. A három méter magas hullámok becsapódása miatt az amerikai gyártmányú őrhajó az egyik oldalára fordult, majd gyorsan süllyedni kezdett.
A fedélzeten tartózkodó 106 fős legénység mentése az erős hullámzás miatt komoly problémába ütközött, egyik mentőcsónak sem volt képes megközelíteni a süllyedő hajót, így többen is kénytelen voltak a tengerbe ugrani és több órán át úszva biztonságot keresni.
A védelmi miniszteri pozíciót is betöltő thaiföldi miniszterelnök, Prajuth Csan-Ocsa az esetről úgy nyilatkozott, hogy 75 embert sikeresen kimentettek, öten súlyosan megsérültek, további 31 katona viszont eltűnt. A kimentett embereket mentőhelikopterekkel szállították a legközelebbi kórházba. Az eltűntek keresését egy 24-szer 36 kilométeres zónában tovább folytatják.
A hétvégén Thaiföld több déli régióját is olyan heves zivatarok és viharosok sújtották, hogy a nagy turistaforgalommal bíró Koh Szamui szigetre irányuló kishajó- és kompközlekedést is le kellett állítaniuk a hatóságoknak.
MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért