
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Pénteken 7 évre börtönbüntetésre ítélték azt a veszélyes szexuális ragadozót Glasgowban, aki több mint 240 kilométert utazott Angliából Skóciába azért, hogy megerőszakolja az interneten megismert fiatal áldozatát – írta szombaton a Mirror.
Információk szerint az angliai Durhamból származó Philip Phillipson 2021 szeptemberében napokon keresztül illetlen, obszcén üzenetekkel bombázta a 12 éves lányt, majd még ugyanabban a hónapban mintegy 240 kilométert utazott, hogy találkozzon a tinédzserrel.

Fotó: Skót Rendőrség
A 48 éves támadó ezt követően egy erdős területen megerőszakolta a fiatalt, a lányak azonban sikerült elmenekülnie, nem sokkal később pedig a férfit is elkapták.
A rendőrök több mint 100 szeméremsértő képet találtak Phillipson telefonján és bizonyítékot arra, hogy 29 gyerekkel állt kapcsolatban.
Mint kiderült, a ragadozó már korábban is ült szexuális bűncselekmény miatt, aki most 7 évre kerül rácsok mögé.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit