
Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért
Szörnyű baleset történt egy sydney-i általános iskolában hétfő délelőtt, miután félresikerült egy kémiai kísérlet. A helyszínre mentőhelikoptereket, tűzoltókat, rendőröket és speciális mentőegységeket riasztottak.
Két diákot súlyos égési sérülésekkel, míg kilenc társukat - akik mindannyian 10 év körüli ötödikesek - felületes égési sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte az UNILAD.
Mindkét gyermek állapota stabil, de speciális ellátásra szorulnak.
A hatóságok szerint a gyerekek égési sérüléseket szenvedtek az arcukon, a mellkasukon, az alhasukon és a lábukon. A kísérlet ott ment félre, hogy az erős szél nátrium-hidrogén-karbonátot és metilalkoholt permetezett szét a levegőben a szabadtéri kísérlet során.
A balesetben a gyerekek tanára is könnyebben megsérült.
Vélhetően a "fekete kígyó" kísérletet próbálták végrehajtani a gyerekek, amikor megtörtént a baj. Ez abból áll, hogy cukrot kevernek össze szódabikarbónával, és az egyvelegből egy kis mennyiséget metilalkoholban áztatott homokba helyeznek.
Általában gyúlékony folyadékot is használnak a kémiai reakciók beindításához, amelyek hosszú, feketedő széncukor "kukacot" vagy "kígyót" hoznak létre.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal