
Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását
A Mandiner hétfői cikkében tette fel a kérdést, hogy Magyar Péter vajon blöffölt-e, amikor feljelentéssel fenyegette meg volt barátnőjét, aki állítása szerint megzsarolta őt és több párttársát.
A Tisza Párt elnöke Vogel Evelin Indexnek adott interjúja után illette súlyos vádakkal exbarátnőjét azt állítva, hogy Vogel május óta zsarolja őt és a pártot. Harminc millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőle és a párt másik öt tagjától.
Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút
– írta akkor Magyar, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben nem tehet mást, mint hogy feljelentést tesz zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál.

Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala
Az azóta újabb videóval jelentkező Vogel Evelin visszautasította Magyar Péter vádjait, mondván, hogy soha nem zsarolt senkit. Magyar később az ATV-ben megerősítette, hogy feljelentést tesz és azt is elmondta, hogy állításait öt tanú is alá tudja támasztani.
Azóta azonban Magyar nem beszélt, nem posztolt a feljelentésről, ezért múlt héten a Mandiner megkérdezte a Tisza Pártot, hogy Magyar vagy a párt más tagja fordult-e ezügyben a hatóságokhoz, de nem érkezett válasz. A Fővárosi Főügyészég azt közölte, hogy illetékességi területükön nem azonosítható olyan feljelentés, amelyet európai parlamenti képviselő tett zsarolás gyanújával.
Ahogy azonban a lap megírta, ha Magyar nem is, de a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István az ügyészséghez fordult és zsarolás, de ami ennél is fontosabb, hamis vád bűntettének gyanújával is bejelentést tett. Utóbbit nyilván Magyar állításaira vonatkoztatva.
A válasz pedig most meg is érkezett, a határozatról Tényi tájékoztatta a lapot. Eszerint az ügyészség a feljelentést áttette a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, amely a feljelentést – bűncselekmény gyanújának hiányában – elutasította. Az indoklás szerint Tényi – Magyar Péter kijelentéseire alapozott – feljelentésének tartalma alapján konkrét történeti tényállás nem rekonstruálható.
A Tényi Istvánnak küldött rendőrségi határozatból ugyanakkor az alapkérdésre is választ kaptak: eszerint ugyanis a bűnügyi nyilvántartásokban történt előzménykutatás során azt állapították meg, hogy Magyar Péter nem tett feljelentést zsarolás elkövetése miatt.
A BRFK határozata szerint összességében kijelenthető, hogy a hatóság tudomására hozott információk hiányosak, azt Tényi István olyan információval nem tudta kiegészíteni, mely a nyomozás elrendeléséhez szükséges egyszerű gyanú megállapítását eredményezte volna.
Mindezen tények alapján felmerül a kérdés, hogy Magyar Péter súlyos állításai igazak-e és ha ennyi bizonyítéka és tanúja van, akkor eddig vajon miért nem fordult a hatósághoz?

Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását

Itt a bejelentés: már 100 ezren csatlakoztak Orbán Viktor digitális polgári köreibe

Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó

Eddig nem látott képsorokat osztott meg Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből + Videó

Orbán Viktor ezt a hetet is megnyerte

„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése

Szijjártó Péter: Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Nagy bejelentésre készül Orbán Viktor – Jó hírrel kezdhetik a hetet a kkv-k

A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra

Orbán Viktor: Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben