
Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat
A 43 éves ittas sofőr Romániában, Piatra-Neamţ-ban szenvedett balesetet. Eddig ismeretlen okból letért az útról és autójával egy oszlopnak ütközött.
Az ütközés után az autó azonnal lángba borult, a férfi pedig beszorult a roncsba.
A szerencsétlenül járt sofőr két arra járó rendőrnek köszönheti az életét. Az egyenruhások észlelték a balesetet és másodperceken beül ott teremtek, hogy segítsenek.
Kihúzták a sofőrt az autóból és megfékezték a tűz terjedését, amíg a tűzoltók kiérkeztek.
A Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az ügy kapcsán elmondta, hogy a rendőrség nyomozást indított ittas állapotban elkövetett járművezetés és gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt a férfi ellen – írta meg a MASZOL szerdán.

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)