
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az Egyesült Államok nyugati parti nagyvárosában több száz rendőrt mozgósítottak, és a hatósági egységek helyi idő szerint kora reggel léptek fel a tüntetőkkel szemben, akik ellenálltak. A helyi média hatóságokra hivatkozó beszámolói szerint a tiltakozók éles fénnyel próbálták a táboruk felé közelítő rendőröket megzavarni. Azt egyelőre nem közölték, hogy a hatósági fellépés nyomán pontosan hány ember került őrizetbe.
Az egyetem területén szerdán fémkordonokkal és egymáshoz csavarozott falemezekkel vették körbe sátortáborukat a tiltakozók, akik még kedden éjszaka, a hatóság közbelépése nélkül, több mint egy órán át közelharcot vívtak Izrael-párti ellentüntetőkkel, akik megpróbálták lebontani a sátrakat.
A Kaliforniai Egyetem vezetése szerdán tanítási szünetet rendelt el, csütörtökön és pénteken pedig távoktatásra térnek át a rendkívüli körülmények miatt.
A New Hampshire állambeli Darthmouth College-nál mintegy 90 ember vettek őrizetbe az intézmény magánterületén engedély nélkül tüntetők közül, és a sátortábort felszámolták. Oregon államban a Portland Állami Egyetem területén szintén a rendőrök avatkoztak közbe a rend helyreállítása érdekében.
Madison városában, a Wisconsini Egyetem területén a rendőrök és a tüntetők szerdán összecsaptak, több rendőr megsebesült, egyiküket gördeszkával ütötték fejen. A zavargásban részt vevők közül négy emberrel szemben hatóság elleni erőszak miatt emeltek vádat.
A határozott rendőri fellépések sora New Yorkban, a Columbia Egyetemen kezdődött, ahol kedden késő este rohamrendőrök hatoltak be a tüntetők által elfoglalt egyik egyetemi főépületbe, a Hamilton Hallba. Az ott tartózkodókat őrizetbe vették, összesen mintegy 230 embert.
Az Egyesült Államok több száz egyetemén tartottak megmozdulásokat az elmúlt két hétben, számos helyen nyíltan zsidóellenes megnyilvánulásokkal. A tüntetők azt követelik az intézmények vezetésétől, hogy szakítsák meg kapcsolataikat Izraellel, valamint olyan anyagi támogatókkal, amelyek Izraelhez köthetők.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott