
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Az eset 2022. január 22-én történt Angliában, amikor a Bristol Rovers – Swindon Town-mérkőzés előtt a 22 éves Lewis Hill a szurkolás és a csapatindulók kántálása hevében meggyújtott egy tűzijátékot, majd a helyszínt biztosító rendőrök közé dobta – írta meg a Mirror.
A pirotechnikai eszköz felrobbanása során azonban az egyenruhások könnyebb sérüléseket szenvedtek, míg a szolgálatban lévő nyomozókutya, Ross testszerte súlyos égési sérülésekre tett szert.

Fotó: Wiltshire Police
A hatóságok még akkor elkapták Hillt, tettét pedig térfigyelő kamerák és a meccsre várakozó szurkolók felvételei is bizonyították.
A napokban azonban beismerte bűnösségét, így letartóztatták és börtönbe zárták.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit