
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Mélybe vetette magát egy többszintes társasház lakója a harmadik emeletről az ausztráliai Gold Coast-ban, hogy így meneküljön meg a rendőrök elől – számolt be vasárnap a 9News.
Az egyenruhások a szomszédok hívására érkeztek ki a helyszínre, ám nem tudni pontosan, mi kelthetett aggodalmat bennük.
A rendőröktől valamilyen oknál fogva azonban nagyon megijedt az ott élő, 30-as éveiben járó férfi,ugyanis egyenesen az erkélyre menekült. Ezután átmászott a korláton, a hatóság pedig még tárgyalót is hívott hozzá, hogy jobb belátásra bírják, de nem jártak sikerrel.
A férfi leugrott, és a lakópark úszómedencéjébe zuhant. Több szemtanú is szörnyen megrémült a látványtól, voltak, akik videóra vették az eseményeket.
Szinte hihetetlen, de a szökevény megúszta könnyebb sérülésekkel az esést, sőt, kiugrott a medencéből és elmenekült. Végül szülei házában fogták el helyi idő szerint vasárnap késő délután.
Egyelőre nem tudni, pontosan mi rejtegetnivalója volt, ám a rendőrök szerint kábítószer hatása alatt állt.

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló