
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Hétfőn az angliai Leicestershireben egy rendőrautó üldözés közben elütött egy csoport embert, melynek következtében két kisgyermeket és egy nőt kellett kórházba szállítani – számolt be az elképesztő esetről kedden a Metro.
Információk szerint a hatóságok éppen egy BMW nyomában voltak, – mivel nem állt meg a rendőri jelzésre – amikor a gázolás történt.
Mint kiderült, a 30 év körüli nő könnyebb sérüléseket szenvedett, a két 10 évest pedig elővigyázatosságból vitték be.
A BMW sofőrje eközben elhajtott a helyszínről, ezért a hatóságok folytatják a hajtóvadászatot utána.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni