Rendkívüli beszédet tart Vlagyimir Putyin

Az orosz elnök pénteken a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon szólal fel, amely az utána feltett kérdésekkel együtt körülbelül kétórás lesz - derül ki az Index cikkéből.

Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője már korábban, szerdán is azt mondta: ez a beszéd „rendkívül fontos” lesz, és arról lesz szó, hogy „a gazdaságot miként ejtette túszul a politika, és hogy a politikusok sok országban mennyire sok hibát követtek el a koronavírus-járvány közepette”.

A szóvivő pénteken is nyilatkozott az elnöki beszédről a Rosszija–1 televízió adásában, és úgy fogalmazott:

"Nehéz lenne túlbecsülni ennek a beszédnek a jelentőségét. Az elnök személyesen felügyeli az előkészületeket, nagyon fontosnak tartja ezt. És természetesen mi is várjuk azt, hogy miként értékeli a jelen történéseit, és milyen jövőképet vázol fel."

A fotó illusztráció: Kreml

Az orosz elnök emellett több politikai vezetővel is találkozik pénteken, köztük a kazah és örmény elnökkel, valamint a boszniai szerbek vezetőjével. Több, ezen az évente megrendezett eseményen szokásos programpontot viszont most lemondtak, többek között azt is, ahol a nemzetközi hírügynökségek vezetői találkozhatnának az orosz államfővel.

Helyettük Vlagyimir Putyin most haditudósítókkal, az orosz sajtótermékek főszerkesztőivel találkozik.

2022. június 17. 12:14
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...