2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

Rendhagyó szertartás: gázórához hívták a papot - Fotók

A gázóra átadásnak nagyszabású ünnepséget csaptak, volt ima, népviselet, beszédek, kenyér és só is.
Tenyek.hu
2022. április 20., szerda 17:18
Vágólapra másolva!

Az idei év már most óriási fejlődést hozott a romániai Frumușica község lakóinak, ugyanis átadták a falu első gázóráját a napokban.

A földgázvezeték egyelőre a helyi iskolába van bekötve, de hamarosan a háztartásokba is bevezetik a gázt, legalábbis az igénylőkhöz. A község polgármestere, Constantin Bălășanu ráadásul nem akármilyen napot választott arra, hogy nagyszabású ajándékkal lepje meg a lakókat, ugyanis pont a születésnapját választotta az avatóra - számolt be róla a Főtér.

Az ünnepségen számos ortodox pópa és népviseletbe öltöztetett gyerek vett részt. A gázórát trikolóros szalaggal kötötték át, amit ráadásul meg is szenteltek a papok a hagyományos szalagvágás után.


Az átadásra a lehető legrosszabb időszakot választották egyébként, ugyanis Romániában teljesen elszabadultak a gázárak, így a kormánynak kellett közbelépnie.

A nemes ünnepségről az egyik nemzeti liberális párti (PNL) önkormányzati képviselő, Costel Șoptică számolt be a közösségi oldalán, aki egyenesen "történelmi pillanatnak" nevezte azt, hogy 2022-ben végre gázzal fűthetnek a faluban.


A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk