
Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón
Az ügy egészen tavaszig nyúlik vissza, amikor a 39 éves Melody Felicano Johnson és pilótaként dolgozó férjeNémetországban állomásoztak – írta meg a Crime Online hétfőn.
A férfi azonban egyik napról a másikra furcsa ízt érzett a reggeli kávéjában, így megvizsgálta a házukba bevezetett csapvizet tesztcsíkokkal.
A víz esetében nem talált problémát, de amikor megvizsgálta a kávéját, az magas klórszintet mutatott ki.
Másnap és harmadnap is érezte a rossz ízt, így egy idő utám gyanússá vált neki a dolog. Így májusban kamerákat szerelt fel aktuális lakásukban, melynek felvételeiből kiderült, hogy kedvese minden reggel tett valamit a kávéjába.
Ezt követően a férfi már nem itta meg a reggeli ébresztőket, csupán eljátszotta azt.
Így számos kamerafelvételt gyűjtött össze, hogy mire újra az Egyesült Államokba utaznak, hazai terepen tudja elejét venni a dolgoknak.

Fotó: Pima Megyei Seriff Hivatala
Mivel a férfi nem akart a német hatóságok bevonásával foglalkozni, június 28-án, az Amerikában való landolásukat követően egy hotelben szálltak meg.
Ott újra beüzemelte a rejtett kamerákat, melyek segítségével ismét rajtakapta feleségét.
Ezt követően feljelentést tett a rendőrségen, ám a nyomozók azt mondták, hogy a videó túlságosan homályos, így nem tudtak vele mit kezdeni.
A férfi ekkor vásárolt egy másik kamerát, amelyet tűzjelzőként álcázott és a hotelszoba mennyezetére rögzítette.
Július 7-én viszont állandó lakcímre költöztek, ahol szintén felszerelte az eszközt.
Egy héttel később több videót is elvitt a rendőrségre, melyeken jól látszik, ahogy a nő hipót tölt a kávéjába.
Így a feleségét előállították, szembesítették és kihallgatták. A nő elárulta, hogy éppen válófélben vannak és így akarta elérni, hogy a férje vagyona rá szálljon, ha sikerül őt megmérgeznie.
A házkutatás során a nyomozók egyértelmű bizonyítékokra bukkantak, így letartóztatták ésőrizetbe vették.
Az ügy vizsgálata folyamatban van.

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya