
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
Az albán rendőrség megerősítette, hogy fulladás következtében vesztették életüket az albán Qerret településén üdülő turisták péntek este. Továbbá közölték, hogy négy orosz állampolgár - egy idős házaspár, a lányuk és annak párja - hunyt el a szállodai szörnyűségben.
A nyomozók próbálnak rájönni, hogy miként halhattak meg, a gyanú szerint füstmérgezés végezhetett velük, amely különös, mivel nem kiabáltak segítségért a hotel személyzete szerint.
Egy lakó szerint csupán egy órával a tragédia előtt érkeztek a Gloria Palace Hotelbe, majd elmentek szaunázni. A család ezt követően rendelt néhány frissítőt, amelyet már nem fogyaszthattak el - számolt be róla a Daily Mail
"Bekiabáltam néhányszor, hogy jelezzem, meghoztam az italokat, azonban senki sem válaszolt. Így bementem a szaunába, majd megláttam őket. Egyikük a napozóágyon feküdt, ketten padokon, a negyedik személy pedig a medencénél volt. Látszott rajtuk, hogy mind megfulladtak" - mesélte egy ott dolgozó a helyi médiának.
A rendőrség egyelőre vizsgálja a szaunarendszert, amely meghibásodhatott a luxusszállodában, azonban az emberi mulasztást sem zárták ki. Továbbá ellenőrzik az áldozatok véralkoholszintjét is.
A címlapfotó illusztráció.

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be