
Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt
Egy rozsdás fémgömböt találtak a minap Japánban, Hamamacu egyik strandján. Séta közben vette észre egy nő a másfél méter átmérőjű golyót, majd egyből hívta a rendőrséget. A rejtélyes tárgyat megvizsgálták a tűzszerészek, akik megállapították, hogy az belül üres, és nem lehet tengeri akna.
A különös fémgömb ugyan nem tűnik veszélyesnek, de azért 200 méter sugarú körben lezárták a területet - írta a The Guardian.
A hatóságoknak ötletük sincs, hogy mi lehet az óriási tárgy, de szerintük nem kínai vagy észak-koreai ballonról van szó. A közösségi médiában egyből elindultak a találgatások, sokan UFO-t kiáltottak, de akadtak olyanok is, akik szerint a Dragon Ball egyik sárkánygömbjét moshatta partra a víz.
Egy helyi férfi azonban értetlenül áll a történtek előtt, ugyanis ő a rejtélyes gömböt már egy hónappal ezelőtt is látta, ezért nem érti, miért csak most lett ez szenzáció.
A gömbről készült fotókat elküldték a védelmi erőknek és a parti őrségnek további vizsgálatra.

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak