
Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának
Még hétfőn számoltunk be róla, hogy majdnem rakétatámadás érte az Aramco egyik elosztóüzemét, amely a Szaúd-Arábiában található, dzsiddai versenypályától néhány kilométerre fekszik. A támadás a jemeni húti milicistákhoz köthető, akiket a feltételezések szerint Irán pénzel, hogy növeljék a befolyásukat az Arab-öbölben.
Pénteken az Irán támogatását élvező, síita felkelők saját bevallásuk szerint energialétesítményeket vettek célba. A Saudi Aramco nevű szaúdi állami olajvállalat arról számolt be, hogy a dzsiddai elosztóközpontban két tartályt ért találat, de személyi sérülés nem történt.
A város fölé fekete füstoszlop emelkedett, és a tűz fénye a versenypályáról is látható volt.
A szaúdi energiaügyi minisztérium Iránt kárhoztatta amiért Teherán továbbra is ballisztikus rakétákkal és korszerű drónokkal fegyverzi fel a jemeni felkelőket. Irán mindezt tagadja.
Stefano Domenicali, a Formula-1 főnöke egy forrás szerint arról tájékoztatta a csapatokat, hogy a szaúdi nagydíjat az eredeti tervek szerint megtartják.
A jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű arab koalíció szombat hajnalban bejelentette, hogy katonai műveletet indított Jemenben olajlétesítményei és a "globális energiaforrások" védelme érdekében. A koalíció szerint a húsziknak "viselniük kell tetteik következményeit". A szaúdi állami média jelentése szerint a koalíció felszólította a civil lakosságot, hogy tartsa magát távol olajlétesítményektől a jemeni Hodeida tartományban. Szemtanúk szerint a koílció harci gépei a hodeidai kikötő környékét támadják.
Szaúd-Arábia arab szövetségeseivel együtt 2015-ben avatkozott be a jemeni polgárháborúba a nemzetközileg elismert kormány oldalán, miután a húszik lerohanták a fővárost, és elüldözték az országból a kabinetet, amely most Szaúd-Arábiában működik.
MTI

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány