
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
A Crime Online beszámolója szerint a napokban új információt hozott nyilvánosságra a bíróság annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki 2019 szeptemberében Amerikában kivégezte egész családját, miután rájött, hogy adoptálták.
Az akkor 14 éves Mason Sisket miután szembesült a ténnyel, hogy a szülei nem a vérszerinti szülők, agyonlőtte a 38 éves mostohaapját, John Sisk-t és mostohaanyját, a 35 éves Mary Sisk-t alabamai otthonukban. A kegyetlen tini azonban nem érte be annyival, hogy kivégezte mostohaszüleit, a gyerekeikkel is végzett. A 6 éves Kane-t, az 5 éves Aurora-t, és a csupán Coleson-nal is végzett.
A fegyvert ezután elrejtette az utcán, majd hajnali 1 óra 15 perckor felhívta a rendőrséget, és azt állította, hogy lövést hallott az otthonában az emeletről.
Amikor a rendőrök kiérkeztek hamar megtört, és bevallotta a gyilkosságot.
Az ötrendbeli gyilkossággal megvádolt fiatal ügyében megrázó információ látott most napvilágot. A bírósági dokumentumokból kiderült, hogy mostohaanyját már korábban is megpróbálta megölni. A nő súlyos mogyoróallergiában szenvedett, a tini pedig mogyoróvajat csempészett a kávéjába.
A nyomozás során kiderült az is, hogy ellopta mostohaanyja gyűrűit és eladta azokat, de nagymamája fegyverét is eltulajdonította – írta meg a Crime Online.
A címlapfotó illusztráció: police.hu

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén