
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Nem kezdődött túl jól az idei Forma-1-es szezon Kimi Räikkönen csapatának. Az Alfa Romeo ugyanis az első három futamon nem szerzett pontot. A múlt heti Portimaoban rendezett nagydíjon ráadásul a finn Jégember saját csapattársának ütközött. Igaz, Antonio Giovonazzi tudta folytatni a versenyt, de veterán csapattársa kiesett.
A most hétvégi Spanyol Nagydíj előtt erről is kérdezték Räikkönent.
„A legrosszabb az egészben az, amit a fiam mondott nekem a baleset után” – nyilatkozta a finn.
Robin ugyanis némileg olyan Raikkönen-es stílusban kioktatta édesapját.
„Mindig azt mondod, amikor gokartozom, hogy nézzek előre. Te is ez teszed” – mondta a kis Robin.
Räikkönen elárulta, hogy valóban nem ezt tette, a balesetet ugyanis az okozta, hogy éppen a kormányon állított az autó paraméterein, és azt figyelte. Hozzátette, hogy ilyen kritikát még a csapatfőnöktől sem kapott, mint a fiától.
A Jégember persze nem sértődött meg, inkább vicces sztoriként adta elő fia számonkérését.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott