
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az esetre hétfőn derült fény Angliában, amikor a rendőrök megtalálták a hónapok óta bújkáló 35 éves Constance Martent és párját, a 48 éves Mark Gordont – írta meg a Mirror.
A pár még januárban tűnt el közös gyermekükkel, amikor egy autópálya szélén kigyulladt autójukat hátrahagyták.
A szerelmesek azóta járták az országot, ám a napokban végre rájuk bukkantak a hatóságok.
A szülőket gyermekelhanyagolás gyanújával fogták el hétfő este Brightonban, azonban kedden már súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tartóztatták le őket.
Constance és Mark ugyanis csupán ketten kerültek a nyomozók elé, a gyermeknek nyoma sem volt. Ekkor a rendőrség mindent bevetett, drónokkal, nyomozókutyákkal, hőkamerákkal indultak a csecsemő keresésére.
Így kedden, nem messze a szülők elfogásának helyszínétől rátaláltak a kicsi holttestének maradványaira.
A szülőket többször is kihallgatták, jelenleg is őrizetben vannak.
A rendőrség még vizsgálja a gyermek halálának pontos okát és körülményeit.
Kapcsolódó tartalom:

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott