
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Bejelentette, hogy a fegyveres erők parancsot kaptak a lázadás szervezőinek "semlegesítésére" és hogy az árulás résztvevőit elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni. Közölte, hogy Moszkvában, valamint a moszkvai és más régióban terrorellenes intézkedéseket vezetnek be. Az elnök szerint határozott erőfeszítések történtek a Rosztov-na-Donuban kialakult "bonyolult" helyzet stabilizálására is, ahol a polgári és katonai hatóságok munkáját hatékonyan akadályozzák.
"Oroszország elnökeként és főparancsnokaként, Oroszország polgáraként mindent megteszek az ország védelmében, az alkotmányos rend, a polgárok életének, biztonságának és szabadságának védelmében" - fogalmazott.
Felszólította azokat, akiket "megpróbálnak belerángatni" a lázadásba, hogy hozzák meg az egyetlen helyes döntést: ne vegyenek részt a bűnözői akciókban.
Azt hangoztatta, hogy Oroszország ma nehéz harcot vív a jövőjéért, amely egységet, konszolidációt és felelősséget, követel meg. A lázadást pedig az ország olyan hátbatámadásának nevezte, mint amilyen 1917-ben történt az első világháború idején, amikor a győzelmet "ellopták" Oroszországtól, az intrikák pedig a hadsereg megsemmisüléséhez és az állam széteséséhez, hatalmas területek elvesztéséhez és polgárháborúhoz vezetett.
"Nem hagyjuk, hogy ez megismétlődjön. Meg fogjuk védeni mind népünket, mind államiságunkat minden fenyegetéssel szemben. Beleértve a belső árulást is" - mondta Putyin.

Az államfő Jevgenyij Prigozsinra, a Wagner katonai magánvállalat alapítójára utalva azt mondta, hogy "a túlzott becsvágy és az önérdek vezetett az áruláshoz" a csoport azon harcosai és parancsnokai ellen is akik "felszabadították" Szoledart és Artyomovszkot (Bahmutot) és más településeket.
Az orosz védelmi minisztérium felhívást intézett a Wagner katonai magánvállalat fegyvereseihez, amelyben az állomáshelyükre való biztonságos visszavonulást ígért nekik, ha szakítanak Prigozsinnal.
"Felhívást intézünk a Wagner katonai magánvállalat rohamosztagainak harcosaihoz. Önöket megtévesztéssel vonták be Prigozsin bűnös kalandjába és fegyveres lázadásban való részvételébe. Sok bajtársuk több egységből már felismerte tévedését, és segítséget kérnek, hogy biztonságban visszatérhessenek állandó állomáshelyükre. Ezt a segítséget a részünkről már megadtunk minden harcosnak és parancsnoknak, aki ezt kérte" - közölte a katonai hivatal.
A Wagner-harcosokat felszólították, hogy legyenek belátóak és mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a védelmi minisztérium képviselőivel vagy a rendvédelmi szervekkel.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban