Putyin: Moszkva kész az észszerű kompromisszumra

Oroszország kész észszerű kompromisszumokra az ukrajnai rendezés érdekében, de érdemi tárgyalások nem folynak - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken a Rosszija 1 televíziós csatornának.

"Készek vagyunk kompromisszumokat keresni, készek vagyunk észszerű kompromisszumokat kötni. De nem akarok most részletekbe bocsátkozni, mert nincsenek érdemi tárgyalások, a szemben álló fél elutasítja ezeket" - mondta az államfő.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a végkimenetnek mindenképp Oroszország javát kell szolgálnia, és a harctéri realitásokból kell kiindulnia.

"És kétségtelen, hogy itt nem készülünk engedményeket tenni, nem lesznek cserealkuk" - hangsúlyozta.

Emlékeztetett rá, hogy Törökország többször vállalta a közvetítő szerepét a felek között. Elmondta, hogy a török elnök tanácsadója, Ibrahim Kalin, a török Nemzeti Hírszerző Szervezet igazgatója közvetlenül New Yorkból hívta fel Jurij Usakov orosz elnöki külügyi tanácsadót, és javaslatot tett az ukrán fél nevében.

"Mi ebbe beleegyeztünk, de másnap az ukrán rezsim vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy nem fog tárgyalni" - mondta az orosz elnök.

"Ez irracionális viselkedés, amelyet nehéz kiszámítani. Így pedig nem lehet terveket készíteni. Ezért most arról beszélni, hogy megállapodunk-e valamiben és hogy miben tudnánk megállapodni, egyszerűen korai még" - nyilatkozott Putyin, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy tanulmányozni fogja a török fél által hozzá eljuttatott iratokat, de ehhez időre van szükség.

"Most Erdogan úr (...) ismét felújította arra vonatkozó javaslatait, hogy folytassuk a kapcsolattartást a fekete-tengeri hajózással és néhány más kérdéssel kapcsolatban" - mondta.

A fotó illusztráció (Shutterstock)

Az orosz elnök szerint még nem volt ideje megismerkedni ezekkel az anyagokkal a török fél részéről.

"Mi ezt sohasem utasítottuk el. Egyszerűen mindig abból indultunk ki, hogy az orosz érdekeket minden megállapodásban tiszteletben kell tartani" - mondta.

"Amikor megegyeztünk - még egyszer megismétlem -, hogy folytatjuk a kapcsolattartást ebben a témában, egy nappal később az ukrán partnerek hirtelen kijelentették, hogy nem állnak készen. Ez egyszer és kétszer is megtörtént. Nos, végül is tisztáznunk kell, hogy készen állnak-e vagy sem, vagy hogy mire állnak készen" - mondta Putyin.

Putyin és Erdogan szerda este találkozott Kazanyban. Megbeszélésükön a hivatalos tájékoztatás szerint véleménycserét folytattak az ukrán válságról és a közel-keleti térségben fokozódó feszültségről. Szó esett az orosz-ukrán fogolycserék kérdéséról is.

Az orosz elnök csütörtök éjjel Kazanyban, a BRICS-országok csúcstalálkozója alkalmából, a tömörülés soros elnökeként fogadta António Gutteres ENSZ-főtitkárt. A világszervezet vezető tisztségviselőjének hivatala szerint a megbeszélésen a Fekete-tengeren való szabad hajózásról volt szó.

"A főtitkár kifejezte meggyőződését, hogy a hajózás szabadságának biztosítása a Fekete-tengeren kiemelkedő fontosságú Ukrajna, az Oroszországi Föderáció, valamint a globális élelmiszer- és energiabiztonság szempontjából" - áll a közleményben.

A dokumentum értelmében Guterres "teljes mértékben támogatja az ez irányú tárgyalások folytatását, és mély elismerését fejezi ki a Törökország által végzett munkáért". A felek emellett azonnali tűzszünetet sürgettek a Gázai övezetben és Libanonban és hangsúlyozták, hogy a térségben további eszkaláció megakadályozásának szükségessége".

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken azt mondta a sajtónak, hogy Oroszország tanulmányozni fogja a gabonaügylet esetleges folytatásáról szóló, Törökország által átadott nem hivatalos tervezetet.

"A korábbi tapasztalatok nem voltak nagyon sikeresek, és azt, amit meg kellett volna tenni, nem tették meg" - hangoztatta az elnöki sajtótitkár.

A Fekete-tengeri Gabonakezdeményezést 2022. július 22-én írták alá Isztambulban. Ez tette lehetővé az ukrajnai gabona és műtrágya exportját három olyan kijelölt ukrán kikötőből, amelyek orosz tengeri blokád alatt álltak. Az alku egyben garantálta Oroszország számára, hogy folytathatja a gabona- és műtrágyaszállításokat, és hogy ezek mentesülnek a nemzetközi büntetőintézkedések alól.

Putyin azt is mondta pénteken a Rosszija 1 csatornán, hogy Ukrajna elvesztette a Kurszki területen harcoló csapatai felett a stabil irányítást, ezért a bekerített katonák nem is igazán vannak tudatában annak, hogy milyen helyzetbe kerültek. Hozzátette, hogy kísérletek történnek a körülzárásból való kitörésre.

Peszkov hazugságnak nevezte a The Wall Street Journal című amerikai lapnak azt az állítását, miszerint Putyin rendszeresen beszél Elon Musk amerikai milliárdossal. Azt mondta, az orosz elnök mindössze egyszer, 2022-ben kommunikált Muskkal.

MTI

2024. október 26. 11:50
Árvízkészültség van Székelyföldön, két településen embereket telepítettek ki
Árvízkészültség van Székelyföldön az elmúlt napok heves esőzései nyomán. Kovászna megye két településén embereket te...
Felrobbant egy költöztetőautó, mert propántartályt szállított – Videó
Nem szakszerűen volt szállítva a tartály.
Szijjártó Péter: el a kezekkel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől!
A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő...
Ukrán kormányzó: négy falut elfoglaltak az orosz erők Szumi megyében
Négy falut elfoglaltak az orosz erők az északkelet-ukrajnai Szumi megyében - részletezte az MTI, a helyi kormányzó k...
Felrobbant egy hajó – tizenegyen megsérültek, köztük két gyermek is
A hajó éppen le akart horgonyozni, amikor a robbanás történt.
Életfogytig Iron Maiden!
Több ezer ember, teltházas koncert, igazi rock legendák. A Budapesten dupla koncertet adó Iron Maiden tagjai hiába k...
family
Új szerepben!
Jogász, édesanya, feleség és mostantól műsorvezető is! Krasznai Dóra évek óta segíti a nézőket jogi kérdésekben, a t...
family
10 kilót? Hát ezt hogy csináltad?!
Ábrahám Edit 68 évesen újra bomba formában. A színésznő lenyűgöző átalakuláson ment keresztül. Mindössze néhány hóna...
family
Terülj, terülj asztalkám!
Gondolták volna, hogy valaki azért megy el egy show-műsorba szerepelni, hogy 16 macskának segítsen? A Kincsvadászokb...
family
Marsi Anikó őszintén
Mindig nagyon nehéz az embernek a magánéletéről beszélni, főleg, ha az egy ismert ember. Mert ugye nem mindegy, hogy...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.