
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A hírszerzés létrehozásának százéves évfordulója alkalmából tartott beszédében az orosz elnök a nemzetközi folyamatok stratégiai előrejelzését jelölte meg a szolgálat egyik kiemelt feladatának.
"A Nyugat csapdába ejtette magát" - állapította meg Putyin, aki szerint mindez azért következhetett be, mert nem tudta kielemezni a világban zajló folyamatokat és saját befolyásának gyengülését.

A fotó illusztráció (Kreml)
"Az ilyen elemzésnek reálisnak, objektívnek, hiteles információkon és megbízható források lehető legszélesebb körén kell alapulnia" - húzta alá.
"Nem szabad a kívánatost tényszerűnek beállítani" - mondta Putyin. Hozzátette, hogy a Nyugat éppen ebbe a csapdába esett bele, mert cselekedeteiben abból indul ki, hogy nincs semmiféle alternatívája a liberális globalizációnak.
Forrás: MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire