Pusztító villámárvizekre készülhet Kalifornia

Nagy területen pusztító villámárvizekkel kell szembenéznie a jövőben a ma történelmi szárazsággal küzdő Kaliforniának, amelyek nagyobb kárt okozhatnak majd, mint egy erős földrengés - állapították meg a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói.

A Science Advanced folyóiratban megjelent tanulmány szerint a klímaváltozás már most megkétszerezte a katasztrófát okozó árvizek esélyét, a jövőben pedig ma még elképzelhetetlen nagyságrendűek lehetnek az áradások.

Daniel Swain, az egyetem klímatudósa, a tanulmány egyik szerzője a CNN-nek azt mondta, olyan nagyságrendű áradásokra kell gondolni, mint amilyenek Saint Louis környékén és Kentucky állam keleti részén pusztítottak a nyáron, csak jóval nagyobb területen, akár Kalifornia állam egészét érintően.

A tanulmány szerint Kalifornia klimatikus adottságai miatt természetesen módon kitett a hirtelen kialakuló áradásoknak, amit a klímaváltozás még erősíthet is.

Az elmúlt napokban Kalifornia keleti részén, valamint Nevada és Arizona állam sivatagos részén rendkívüli esőzések okoztak károkat. Las Vegas utcáit víz árasztotta el, és a világ legszárazabb vidékének számító Death Valley-ben három óra alatt egyévnyi csapadék hullott.

Fotó: USA Today Hivatalos Twitter-oldala

A károkat okozó erős monszun pozitív hatásokkal is jár, a sivatag kivirágzott és enyhült a Kaliforniát régóta sújtó vízhiányt. Az Amerikai Aszályfigyelő Központ közlése szerint Arizona és Új-Mexikó nagyobb részén, a kaliforniai sivatagban és Nevada déli felén az átlagos csapadék kétszerese esett az elmúlt két hónapban.

Az ország középső részén, Saint Louis város környékén és Kentucky állam keleti részén két hete voltak heves esőzések. Kentuckyban a katasztrófahelyzetet feloldották, és már az újjáépítésen dolgoznak. Az állam kormányzója pénteken jelentette be, hogy az áradások halálos áldozatainak száma 39-re emelkedett.

MTI

2022. augusztus 14. 19:59
Kedd este Hadházy százfős szektája Budapesten letámadta az Alcantarai Szent Péter-templomot és egyik papját a Ferenc...
Az igazságügyi miniszter jelentésből egyértelműen kiderült, hogy a megvádolt miniszter ártatlan.
Meghalt Szegeden egy 60 év körüli férfi a minap, miután tűz ütött ki az otthonában.
Lázár János először szólalt meg Szabó Zsolt rendőrkapitány tragikus halálával kapcsolatban. A miniszter szerint mélt...
Az aranytorkú énekes úgy érzi, most jutott el arra a pontra, hogy van miért zenélnie.
BECSAPÓDÁS - Fékezés nélkül csapódott teherautónak egy kocsi az M1-esen Tatánál, a sofőr szörnyethalt, az autóból se...
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán közösségi oldalán reagált a Szőlő utcai pedofília-álhírekkel kapcsolat...
Bográcsban, cserépben vagy üstben lesz a legjobb? Vajon mi a titka a magyarok kedvencének, a tökéletes hazai töltött...
family
Nagy fába vágták a fejszéjüket, építkezik Békefi Viki és Feng Ya Ou! A sztárpár minket engedett be elsőként a készül...
family