
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) szerint a rengéseket Pakisztánban és Indiában is érezték. Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint a földmozgás epicentruma a Kabultól mintegy 150 kilométerre délre található Hoszt városánál, 51 kilométeres mélységben volt.
Az afgán katasztrófavédelem vezetője, Mohamed Naszím Hakkáni azt mondta, a földrengésnek Nangarhar és Hoszt tartományban is vannak halálos áldozatai, Bilál Karími, a tálib kormányzat szóvivőhelyettese pedig felszólította a humanitárius szervezeteket, küldjenek mielőbb segítséget, "megelőzendő egy még nagyobb katasztrófát".
A Bahtar hírügynökség igazgatója, Abdulvahíd Raján a Twitteren azt közölte, hogy Paktika tartományban mintegy 90 ház megsemmisült, a romok alatt többtucatnyian rekedhettek. A földrengés nyomán Paktikából földcsuszamlást is jelentettek.
A szomszédos Pakisztán meteorológiai intézete azt közölte, a rengéseket a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban, valamint a fővárosban, Iszlámábádban is észlelték.
Forrás: MTI

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban