
13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé
Háromezer embert telepítettek biztonságos helyre dél-franciaországi kempingekből egy hétfő délután keletkezett heves erdő- és bozóttűz miatt – számolt be az MTI.
Az erős szél által táplált bozóttűz Pyrénées-Orientales megyében, Saint-André és Argeles-sur-Mer híres tengerparti üdülőhely között, Perpignantól nyugatra, a spanyol határ közelében tombol.
A tűzoltók 13 repülőgéppel, 3 helikopterrel és több mint 500 tűzoltóval küzdenek a lángokkal - közölte még hétfőn késő este Gérald Darmanin belügyminiszter.
A helyi hatóságok a legnagyobb óvatosságra szólították fel a környéken élőket és a turistákat. Hétfő éjszakáig 480 hektár növényzet égett le. A tűzoltók az éjszaka folyamán annak megakadályozására összpontosítottak, hogy a tűz átterjedjen lakóházas területekre, ennek ellenére óvatosságból több házat és egy szupermarketet is evakuáltak. A kitelepített embereket sportcsarnokban és egy másik nagy középületben helyezték el.
Saint-André város polgármestere katasztrofálisnak nevezte a helyzetet, és azt mondta, hogy még soha nem szembesültek ekkora tűzvésszel.
Címlapfotó: Twitter/@NationalIndNews

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek